2022 nyarától trendszerűen csökkennek a magyarországi beruházások, mind az állami körben, mind pedig a vállalati szférában. A banki hitelezési adatok is azt mutatják, hogy az üzleti szereplők hitelfelvételi kedve gyenge, csupán a lakossági ügyfeleknél mutatkozik hiteligény, mégpedig elgondolkoztatóan nagy ütemben. A kormány a választásokra is tekintettel a lakástulajdonhoz jutást újabb kedvezményekkel serkenti, a 3 százalékos fix kamatozású hitelezés révén – az adna növekedési impulzust az építőiparnak is.
A kamatkondíciókon keresztüli társadalompolitikai és gazdaságserkentő kormányzati beavatkozásnak azonban sokféle tovaterjedő következménye van. Az egyik ezekből a költségvetési hatás: a fennálló magasabb kamatszint mellett jelentős állami támogatást igényel az ilyen konstrukció működtetése. Annak a mértéke az igénybe vevők számától függ, valamint attól, hogy hosszú távon mekkora a támogatott hiteltermék kamatelőnye. Politikailag mindenképpen vonzó, hogy a bejelentéskor azonnal, és a konstrukció beindulásakor folyamatosan jelentkezik a hangulatjavító előny, míg a költségvetési terhek később kezdenek sokasodni. Ugyanakkor további makrogazdasági hatások is fellépnek, így az érintett területen, ez esetben a lakáspiacon és az építőipar érintett területein a kereslet nagymértékű növekedése ingatlanáremelkedést okoz, ennek jeleit már látni.
Áttételes hatás éri azonban a monetáris politikát is, hiszen a kamatszerkezeten belül megjelenik egy fix elem a maga rögzített 3 százalékos szintjével, miközben a jegybanki politikának lebegő árfolyam mellett tulajdonképpen a legerősebb eszköze a kamatpolitika maradna: a mértékadó kamatok beállításán keresztül képes kihatni a jegybank a hitelezési és megtakarítási folyamatokra. Az ingatlanpiacra ható rögzített forintkamatláb azonban olyan adottság, amely nyilván legyengíti a kamatpolitikát.
Ebben a környezetben született az újabb intézkedés: a kormányfő és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének közös bejelentése szerint a vállalati körben a korábbinál tágabb körre terjesztik ki a kedvezményes kamatozású likviditási típusú hitelezést. A Széchenyi Kártya Program keretein belül az eddig is működő konstrukciók (a Széchenyi Kártya MAX+ és a Széchenyi Turisztikai Kártya MAX+ folyószámlahitelek, továbbá a Széchenyi Likviditási Hitel MAX+) kamata csökkent 3 százalékra. E hiteltermékeknél 1 millió és 250 millió forint közötti az ügyfelenkénti kerethitel. A beruházási típusúnak tekintett Széchenyi Mikrohitel MAX+ esetében a maximális hitelösszeg a korábbi 140 millió forintról 150 millió forintra emelkedik, ez nem jelentős változás, különösen a beruházási piaci inflációt tekintve. Amint a kamara örömmel közli, rugalmasabbá válnak a hitelkeretek, például lehetséges lesz bérelt ingatlanon is beruházást végezni hitelből.
A cégek, a kamarai intézmények és a bankok jelenleg intenzíven vizsgálják a bejelentett és már érvénybe is lépő változásokat. Vajon hoz-e változást a lanyha beruházási aktivitás terén ez a korrekció? A kkv-szektorban eddig is élt a rögzített 3 százalékos kamatozású hitelhez jutás, de az nyilván jelentős új elem, hogy az új konstrukcióban a hitel szabad felhasználású, és nem csak a beruházási tevékenységre irányul.
Miért és hogyan kell támogatni a vállalati beruházási hiteleket?
Egyáltalán mi szól amellett, hogy állami támogatás, adófizetői pénz menjen a vállalkozások beruházási hitelezésébe? A szokásos válasz az, hogy a jövővel kapcsolatos bizonytalanságok miatt a vállalkozások a szükséges mértéknél kevesebb invesztícióba kezdenek, de minden egyéb feltétel változatlansága mellett az idegen tőke árának (a hitelkamatnak) a mérséklése növeli a beruházási szándékot. Másfelől a cégek számára olyan beruházási célok is finanszírozhatóvá válnak, amelyeket magasabb megtérülési követelményszint mellett nem vennének számításba. Ezen a ponton azonban felmerül mindig a kérdés, hogy az elvárt nyereségtermelési szint csökkentésével a kevésbé hatékony projektek is már finanszírozhatóvá válnak – állami támogatásból, de vajon ez értelmes cél lehet-e gazdaságpolitikai szemszögből. A magyar gyakorlatban amúgy is igen jelentős a támogatott hitelek aránya.
Elgondolkoztató, hogy rendben van-e az a gazdaság, amelyben a kis és közepes vállalkozások hitelaktivitása ekkor mértékben kötődik valamilyen gazdaságpolitikai célhoz. A kkv-szektor a legtöbb országban alapvetően a belső piacra koncentrál, bedolgozik a nagyobb vállalatok értékláncaiba, kisebb részt maga is részt vesz a külkereskedelemben, a földrajzi rádiuszán belül. Az utóbbinál hasznos lehet nemzetgazdaságilag a szubvenció, hogy a mérethátrányt mérsékelje az állami támogatás. A nagyvállalati körbe való bekapcsolódást is lehet elvileg támogatni, de a gyakorlatban a termelési láncokba való belépés inkább akkor vesz lendületet, ha a nagyvállalatoknak érdekük a helyi cégek bevonása, például azért, mert az állam előír helyi beszállítói hányadot (local content). Nem tudni, hogy a magyar állam a nagyvonalú állami szubvenció nyújtásakor az ide belépő kínai, koreai és egyéb cégeknél előírt-e hasonló feltételt, de az eddig tapasztalatok szerint nagyon csekély a helyi beszerzési hányad.
Beruházás helyett likviditás-javítás – a megszűnés határán billegő cégeknek
Ugyanakkor a most bejelentett változások lényegében a likviditási hitelhez jutást teszik olcsóbbá. Ez kedvezmény az érintett vállalkozásoknak, noha egy normálisan működő cégnek eddig sem volt sok panasza a forgóeszközök, bérek hitelezésére.
A bejelentést követő szakmai vitákban rendre elhangzott konferenciafórumokon és főleg a szünetben, hogy az olcsóbb likviditási hitelezés most azoknál a cégeknél hoz némi könnyebbséget, amelyek a megszűnés határán billegnek. A kormányzat nyilván örül annak, hogy politikailag érzékeny időkben a törékeny helyzetű vállalkozások kapnak olcsó likviditást, és nem éppen most bocsátanak el munkásokat. Az ipari adatok trendje szerint ilyen gyenge konjunktúra mellett nincsen nagyobb létszámigény, a foglakoztatási kérdés valóban mind súlyosabb.
Természetesen ez az újabb állami intervenció egy újabb gazdasági területre viszi át a kettős kamatrendszer problémáit, hiszen a szokásos banki forgóeszközhitelezési viszonyokban egy új elem a rögzített 3 százalékos kamat. Az MNB mozgásterét tovább szűkíti, mert megint némileg kisebb területre szorul a maga forint-kamatainak a gazdaságszabályozó hatása.
Az pedig már eddig is korlátos volt. A teljes magyarországi vállalati körnek a banki hitelezésében igen jelentős a nem-forint részarány.
Az MNB értelemszerűen a forinthitelek kamatkondícióira tud kihatni, azokra is csak közvetve. A magyar gazdaság spontán euroizációja láthatóan erőteljes, és annak sok oka van, nem is mind kötődik szorosan a monetáris politikához. Egy komolyabb méretű magyarországi vállalatnak nagy az országhatáron túli inputja, és jellemzően nagy a beszállítása olyan partnerhez, amellyel euróban köti a szerződéseit, így a forint-finanszírozás inkább csak kiegészítő jellegű. Egy közepes vagy annál nagyobb vállalkozás számára a most bejelentett intézkedések nem változtatnak sokat az általános képen.
A kép pedig az, hogy rengeteg bizonytalanság éri az üzleti szektort, mind külföldről, mind pedig a hazai piacokon. Ilyenkor nehéz, sőt nem is ésszerű a nagy és hosszú távú fejlesztés melletti elköteleződés. Nem annyira a kamatteher veszi el a kedvük a bankokkal szembeni újabb eladósodástól, hanem a gazdasági kilátások homályossága. Amelyik cég a maga tempójában működik, és beleillik a kedvezményes konstrukcióba, élni fog vele. A beruházási folyamatot azonban nem ezek az állami akciók szabják meg. Ilyenektől nagy rajtot nem képes venni a gazdaság.
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
Hosszú vita után. 
