4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1197,36 pontos, 1,15 százalékos csökkenéssel 102 554,62 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest – írja az MTI.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint pénteken is a nemzetközi hangulat határozta meg a kereskedést. A befektetők nem túl bizakodók, a tőzsdeindexek ennek megfelelően Európa-szerte csökkennek, az óvatos profitrealizálás vált jellemzővé – mondta Szemán Péter. Ezzel magyarázta a BUX esését is. Lényeges kibocsátói hírek nem befolyásolták a BÉT árfolyamait, a visszafogott várakozások miatt a forgalom is az átlag körül maradt – tette hozzá.

A Richter papírjait eldobálták a hét utolsó munkanapján
A Richter papírjait eldobálták a hét utolsó munkanapján
Fotó: RG

  • A Mol 36 forinttal, 1,22 százalékkal 2914 forintra csökkent 970,3 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 0,84 százalékkal 29 530 forintra esett, forgalmuk 10,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 36 forinttal, 1,84 százalékkal 1924 forintra gyengült, forgalma 419,6 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 2,1 százalékkal 10 270 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9272,63 ponton zárt pénteken, ez 24,61 pontos, 0,27 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Gyenge zárás az európai tőzsdéken

A Stoxx 600 index 0,55 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,86 százalék csökkenéssel fejezte be a kereskedést. Londonban a FTSE 100 index 0,32 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,54 százalékkal, a CAC 40 index Párizsban 0,76 százalékkal csökkent a zárásra. Milánóban a FTSE MIB index 0,59 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,94 százalékos gyengüléssel fejezte be a napot.

A pénteki kereskedésben a befektetők többnyire az amerikai és európai inflációs adatokat mérlegelték a várható jegybanki monetáris pályák felméréséhez. A banki szektor gyengébb teljesítményt nyújtott, amit egy potenciális különadóról szóló hír válthatott ki, míg a védelmi ipari ágazat részvényei erősödtek.

A banki papírok különösen fáztak Londonban
A banki papírok különösen fáztak Londonban
Fotó: MTI/EPA/Andy Rain

A banki részvények különösen Nagy-Britanniában gyengélkedtek, ahol egy gazdaságpolitikával foglalkozó agytröszt javasolt különadót a banki szektorra. A védelmi ipari ágazat erősödését német cégek, mint a Rheinmetall, Hensoldt és Renk részvényeinek emelkedése jelezte, amit elsősorban a politikai kilátások, vagyis az orosz-ukrán találkozó esélyeivel kapcsolatos szkepticizmus befolyásolt. A héten az európai piacok vegyes eredményeket mutattak, jórészt a globális makroadatok és a várható amerikai kamatcsökkentések függvényében. Az olajár pénteken csökkent, bár a hetet így is emelkedéssel zárhatja, a másodikat egymás után. Havi szinten viszont úgy bő hat százalékot veszít az olaj ára, négy hónapja az első alkalommal. Éves bázison az olajár nagyjából 12 százalékkal áll alacsonyabban.

  • Az európai piacok zárásakor a WTI nyersolaj ára 0,97 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 63,97 dolláron, a Brent ára pedig 0,84 százalékkal csökkent, 67,40 dollárra.
  • Az arany ára emelkedett, a spot jegyzés pénteken 0,81 százalékkal állt magasabban az európai záráskor, unciánként 3445,09 dolláron. Az arany ára augusztusban úgy 4 százalék körüli pluszt ért el, éves szinten pedig úgy 36 százalékosat, ami a piaci bizonytalanságok közepette értékőrzőként betöltött szerepére vezethető vissza.
  • A dollárindex 97,78 ponton áll, 0,03 százalékos napi csökkenéssel. A dollárindex havi szinten közel kétszázalékos gyengülést mutat, éves távlatban pedig három és fél százalékosat. A piac a szeptemberi amerikai kamatcsökkentés esélyét árazza be, elsősorban az gyakorol nyomást a dollárra. Az eurót 0,17 százalékkal jegyzik magasabban, 1,1698 dolláron. Az euró a héten kissé gyengült, a hónapot 1,3 százalékos erősödéssel fejezheti be, hathavi teljesítménye pedig több mint 12 százalékos erősödés.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41900 41110 42200 +0,12% 41890 41900 6 116 573 670 HUF 2026-11-03 15:35:35
MOL 5025 4942 5065 +1,52% 5015 5025 2 844 351 138 HUF 2026-11-03 15:35:14
MTELEKOM 2900 2860 2906 +0,83% 2898 2902 779 106 900 HUF 2026-11-03 15:34:38
RICHTER 13010 12840 13070 +0,08% 12990 13010 716 046 660 HUF 2026-11-03 15:35:34
OPUS 196 190 196 +2,29% 195 196 4 939 446 HUF 2026-11-03 15:27:42
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG