1p
A RussNeft tulajdonosa, Mihail Gucerijev ötmillió eurót fizetett Robert Jezic horvát üzletembernek és ő a tulajdonosa az ügyben érintett két ciprusi bejegyzésű cégnek, nem pedig a Mol - derül ki a horvát Jutarnji list napilapban megjelent csütörtöki cikkből.

Az újság szerint Mihail Gucerijev, a RussNeft tulajdonosa és a Russian Coal résztulajdonosa, aki hárommilliárd dolláros vagyonával az amerikai Forbes magazin rangsora szerint a 31-ik leggazdagabb orosz üzletember, Boeing 737-es magánrepülőgépével december 7-én járt Budapesten. A Jutarnji list magyarországi forrásai szerint az orosz üzletember azért érkezett, hogy tájékoztassa a magyar nyomozó hatóságokat a horvát államügyészség által Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója és a korábbi horvát miniszterelnök, Ivo Sanader ellen vesztegetés vádjával indított eljárással kapcsolatban.

A horvát államügyészség azzal vádolja Ivo Sanader egykori miniszterelnököt, hogy tízmillió euró kenőpénzt kapott Robert Jezic horvát üzletember közvetítésével a Mol két ciprusi bejegyzésű offshore vállalatától. A lap forrásai szerint azonban Mihail Gucerijev a magyar hatóságok előtt kijelentette, hogy ő a tulajdonosa a két érintett ciprusi vállalatnak, a Ceroma Holding Ltd és a Hangarn Oil Products Ltd cégeknek, nem pedig a Mol. Közölte azt is, hogy ötmillió euró jutalékot utalt át Robert Jezic svájci bejegyzésű vállalata, a Xenoplast & Shipping AG számára a két említett cég közvetítésével.

Az ötmillió eurót Mihail Gucerijev előlegként utalta át a Druzsba-Adria projekt megvalósítása érdekében kifejtett lobbi-tevékenység fejében. Gucerijev elmondása szerint Jezic ígéretet tett arra, hogy a Sanader-kormánynál meglévő kapcsolatain keresztül eléri a Horvátországban többek által ellenzett projekt keresztülvitelét. Mivel Jezic nem teljesítette ígéretét, hiszen a Druzsba-Adria projekt nem kapta meg a zöld utat a horvát kormánytól, Gucerijev egy idő után a pénz visszafizetésére szólította fel Jezicet. Mivel Jezic a felszólításra nem reagált, Gucerijev tájékoztatta magyar partnereit, hogy Svájcban pert indított Jezic ellen a pénz visszaszerzése érdekében.

A magyar hatóságoknak adott nyilatkozatát követően Gucerijev azonnal visszarepült Moszkvába - írja a Jutarnji list december 15-i keltezésű száma.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45970 45750 46280 +0,04% 0 0 10 079 672 870 HUF 2026-07-01 17:06:54
MOL 3668 3668 3778 -0,86% 0 0 2 364 872 284 HUF 2026-07-01 17:13:58
MTELEKOM 2626 2624 2666 -0,91% 0 0 864 662 466 HUF 2026-07-01 17:08:42
RICHTER 12120 12070 12230 +0,58% 0 0 1 039 435 840 HUF 2026-07-01 17:14:46
OPUS 355 355 367 -1,11% 0 0 42 745 658 HUF 2026-07-01 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:15
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Amerika magával rántotta Budapestet is
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:42
Elromlott a hangulat a piacokon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:59
Pirosban az amerikai és európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Lassan, de biztosan felfelé tart a BUX
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:53
A blue chipek vegyesen teljesítenek. 
Részvény / Deviza / Áru Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
Eidenpenz József | 2026. július 1. 14:19
Július 1-től életbe léptek az Európai Uniós kriptovaluta-jogszabály rendelkezései, aminek következményeként több nagy globális kriptotőzsde felfüggeszti egyes szolgáltatásait a régiónkban. Az ügyfelek értékei kivonhatók, de új tőkét nem lehet elhelyezni ezeken a helyeken. Vannak viszont a listán engedélyezett cégek is.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Mol a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,67 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:22
Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 810,22 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 139 892,19 ponton, új történelmi csúcson zárt.
Részvény / Deviza / Áru Bronzérem jár a forintnak az erősödésért
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:00
 Összességében majdnem 8 százalékkal erősödött a januári szintekhez képest a forint az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Ennyibe kerül most egy euró
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:45
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 06:49
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG