3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Nagyon jól teljesített a BUX index és új történelmi csúcsra ért, miközben Nyugat-Európában és az USA-ban inkább toporgásként lehetne leírni az indexek teljesítményét. A forint is szépen erősödött, ismét tartósan 310, sőt a végén 309 alatt volt az euró. Az olaj csúnyán esik, az aranynak viszont jót tett a hozamszint.
Mol-kút Balatonföldváron

A BUX indexre ma végképp nem lehetett panasz, a vezető külföldi tőzsdék toporgása ellenére 0,8 százalékkal, több mint 300 ponttal 38 772 pontra emelkedett. Ez természetesen új történelmi csúcs, ami elsősorban a Molnak köszönhető. A részvény, talán a Moodys elemzésének köszönhetően, valósággal száguldott, 2,7 százalékkal 3100-ra ment fel.

A Richter ma kisebb bejelentést tett egy fájdalomcsillapító gyógyszerrel kapcsolatban, de ez nem segített sokat, a papír 0,7 százalékkal 6625-re süllyedt. Az OTP a bankszektor globálisan rossz tőzsdei szereplése ellenére felment 0,7 százalékkal, 10 600-ra. A Telekom három forinttal 482-re süllyedt. A BUX-nál ma talán csak a török részvénypiac emelkedett jobban, két százalékkal.

A forint is nagyon erős, ismét tartósan 310 alá süllyedt az euró ára. Este már csak 308,50 volt, hetven fillérrel a tegnap késő esti érték alatt. Eközben a dollár minimális mértékben erősödött, az euró süllyedt. Térségünk többi devizája alig változott.

Felbeszélték a Molt

„Ellenállóbb lehet a Mol üzleti profilja, mint a lengyel versenytárs, a PKN Orlené, ugyanis a magyar olajipari vállalatnál nagyobb súllyal szerepel a magasabb nyereséggel működő olajkitermelő tevékenység, olvasható a Moody’s Investors Service szerdai összehasonlító szektorelemzésében” – írta ma a KBC Equitas. A PKN a finomító szegmensben viszont megelőzi a Mol-t „a magasabb mennyiségű és minőségű tevékenységével”.

A bankoknak lőttek

Európában szerények maradtak a tőzsdei mozgások, a német DAX 0,1 százalékkal emelkedett, a francia index stagnált, a brit 0,3 százalékkal ment fel. Az olasz tőzsde 0,7 százalékos esése főleg bankoknak köszönhető. A DAX egy időben 13 000 pont felett, új történelmi csúcson is járt, de nem tudta tartani ezt a szintet.

Az USA-ban megkezdődött a gyorsjelentési szezon, a JPMorgan és a Citibank jelentése jó volt, a papírok mégis esnek, 2, illetve 1 százalékkal. A pénzintézetek az Atlanti-óceán mindkét partján lefelé tartanak a tőzsdén, minden bizonnyal azért, mert elég markáns állampapírhozam-csökkenés történt ma mindenütt. Az alacsonyabb kamatszint pedig nem jó a bankoknak.

Miki egér nem vonzó

Jött amerikai termelői inflációs adat, a szokásos munkanélkülisegély-kérelmek száma. A Disney és a Viacom részvényeit leminősítette egy nagy brókercég, így az egész szórakoztató média részvényei estek. Az indexek azonban megint szolidak, az S&P 500 mínusz 0,1 százalékos, a Nasdaq plusz 0,1 százalékos elmozdulásnál tart, a Dow Jones valahol a kettő között, nulla körül rezeg.

Németországban a Lufthansa részvénye ugrott meg és 17 éves csúcsra jutott, miután megveheti a csődbe ment Air Berlin eszközeinek jelentős részét.

Esik az olaj rendesen

Az olaj csúnya mínuszban volt a nap nagy részében, de jött egy kellemesen meglepő amerikai készletadat, és átmenetileg csökkent az esés. Aztán megint csúnyább lett, most két százalék körüli mínuszban van a WTI (50,20), és 1,6 százalékosban a Brent (56,0 dollár). Az arany viszont örül a kötvényhozamok csökkenésének, 0,5 százalékos pluszban van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG