3p
A biztonsági aggályok miatt eshettek az európai tőzsdék szerdán, és ugyan elhangzott egy kedvező nyilatkozat a Fed részéről, az inkább az amerikai tőzsdéket vidította fel. Budapesten viszont dúl az optimizmus, négy fő részvényünkből három nagyot emelkedett, egy inkább stagnált. A forint lassan tovább erősödött.
Bika - a masszív tőzsdei árfolyamemelkedések jelképe

Európában estek a tőzsdeindexek szerdán, amit azzal magyaráztak, hogy a párizsi terrormerényletekkel szemben ugyan hamar immunisnak mutatkozott a részvénypiac, de a hannoveri német-holland meccs kedd esti hirtelen lemondása ismét felerősítette a biztonsági aggodalmakat. Ráadásul két Air France-járat útvonalát is módosították és kisebb csata volt Párizs egyik elővárosában. „A terror visszatalált a piacokra” – írta a Die Börsenblogger.

Ugyanakkor a Fed egyik vezetője beszélt, és ugyan megint a decemberi kamatemelésre utaló nyilatkozatot tett, ami nem jó a részvénypiacoknak, de emellé jót is mondott – írta a Handelsblatt. Az első kamatemelés után ugyanis teljesen nyitva hagyta, távolra tolta a második emelés lehetséges időpontját.

Átvitte a hatezret az OTP

Az európai indexek mínuszban kezdtek, majd egyesek, mint a DAX index pluszba fordultak a Fed-nyilatkozat után, de végül a német mutató mégis szerény veszteséggel búcsúzott. Az EuroStoxx 50 index 0,5 százalékot esett, a francia CAC 0,6-ot, a brit mutató 0,2 százalékkal javulni tudott. Az USA tőzsdéi szép pluszban járnak, egy százalékhoz közelít az emelkedés.

Itthon a BUX 1,9 százalékos emelkedéssel nagyon szépen teljesített, a Mol 2,3, az OTP 2,5, a Richter 1,6 százalékkal drágult. Az OTP átvitte a 6000 pontos határt a nap végére, a Richter pedig 5100 felett zárt, új történelmi rekordot állított fel. A Magyar Telekom csak egy forinttal esett.

CIG Pannónia és Nyomda

A CIG Pannónia a gyorsjelentése utáni második napon jelentősen emelkedni tudott, 6,7 százalékkal, pedig a KBC Equitas elemzője szerint nem volt túl jó a negyedéve.

Jelentett az Állami Nyomda is, az Equitas szerint „stabilan működik, és még a nagyobb bevétel visszaesés ellenére is képes eredményességét növelni”. Mégis alacsonyabb EPS-re és alacsonyabb osztalékra számítanak, mint tavaly, 975-1005 forintos fair értéksávot becsülnek, és érdemi árfolyam-elmozdulásra nem számítanak.

Magyar felminősítés és Fed-jegyzőköny

A Fitch pénteken piaczárás után felminősítheti Magyarországot, a jelenlegi BUX-emelkedés ennek is szólhat. Ugyanakkor általában a korábban alulsúlyozott feltörekvő piacoknak is, emelkedett például 0,8 százalékkal a lengyel és egy százalékkal a brazil index is.

A devizapiacokon viszonylagos nyugalom honolt, vélhetően a Fed legutóbbi üléséről készült jegyzőkönyv közzététele előtt kivárt sok piaci szereplő. A forint kissé tovább erősödött, az euró 311 forint közeléből 310,30-ra esett.

40 dollárnál a WTI

A dollár kezdetben gyengült az euróhoz képest, majd visszaerősödött, de összességében erős maradt, hét hónapos csúcsa közelében. Csapkodás volt a kőolaj piacán is, kedvezőtlen készletadat érkezett, este hat után a WTI megint esett, a 40 dolláros határhoz közelített.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42410 42410 43400 -0,59% 42410 42430 9 366 762 640 HUF 2026-11-05 15:51:02
MOL 4980 4954 5090 -2,35% 4974 4980 3 882 619 012 HUF 2026-11-05 15:51:07
MTELEKOM 2876 2870 2938 -1,51% 2870 2872 874 204 682 HUF 2026-11-05 15:49:39
RICHTER 12920 12850 13000 +0,16% 12910 12920 633 674 790 HUF 2026-11-05 15:49:39
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG