2p
Jelképesen az AutoWallis elnöke nyitotta meg a mai kereskedést, miután a cég papírjait bevezették a Prémium kategóriába. A részvény forgalma megugrott, a befektetők körében kedveltté vált.
(Fotó: BÉT)

Az AutoWallis részvényei a befektetők kedvelt papírjaivá váltak. A részvényre mintegy 54 ezer tranzakció keretében 21 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket az idén – mondta el ma Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.

A mai tőzsdét jelképes csengetéssel az AutoWallis elnöke, Müllner Zsolt nyitotta meg. Komoly eredménynek tartja, hogy az AutoWallis új részvényeinek februári bevezetését követően mindössze két hónapon belül bekerültek a BUX és BUMIX indexekbe, és a mai naptól a Prémium kategóriába is. A tervezettnél hamarabb sikerült a feltételeket teljesíteni.

Ezzel tőkepiaci terveik megvalósításának induló szakasza zárult le, hiszen a vállalat májusban hirdette meg stratégiáját, melyben azzal számol, hogy 2029-re a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatójává válik.

Növekedési tervek

Az elnök 2024-ig organikus növekedéssel a pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) négyszereződésével, az árbevétel duplázódásával számol. (Így az EBITDA közel a négyszeresére, 7,9 milliárd forintra, míg akvizíciókkal négy és félszeresére, 9,5 milliárd forintra ugorhat.)

Kell a nyilvános tőkepiac

A vállalat ugyanakkor akvizíciókat is tervez, melyek tovább javíthatják az eredményt, melyből osztalékfizetést is tervez a cég. Az AutoWallis növekedési terveinek megvalósítása során aktívan kívánja használni a nyilvános tőkepiac adta lehetőségeket.

A tőzsde autós vállalata tavasz óta szerepel az FTSE egyes indexeiben is. A részvény ma 3,42 százalékkal 127 forintra emelkedett, 11 óráig ez volt az ötödik legforgalmasabb részvény.

(A cég terveiről nemrég tartott részletes tájékoztatót, amiről itt tudósítottunk.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40620 40250 41390 -1,41% 40600 40620 14 597 574 050 HUF 2026-11-06 13:35:25
MOL 4872 4812 4980 -2,21% 4860 4872 2 325 695 172 HUF 2026-11-06 13:32:38
MTELEKOM 2932 2822 2936 +2,16% 2932 2934 1 141 265 784 HUF 2026-11-06 13:35:47
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 12860 12880 1 009 872 460 HUF 2026-11-06 13:21:32
OPUS 205 200 208 +2,49% 205 206 51 803 580 HUF 2026-11-06 13:35:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG