4p
1995-ig a tőzsde érdekes volt, de az első 5 év csak egy kis bevezető volt ahhoz képest, ami utána következett. A világban már 13 éve zajlott a hossz, és eljött az ideje, hogy a befektetők rákapjanak a volt szocialista országok részvénypiacaira, elképzelve a jövőbeli végtelen növekedést. Óriási hossz, hatalmas összeomlások: a legizgalmasabb időszak.
Mielőtt mindez elkezdődött volna, megjelent egy érdekes termék, a határidős BUX. A tőzsde a legjobbkor nyitotta a határidős piacot: épp élénkült az érdeklődés, indult a rakéta. 1996 első tőzsdenapján ugyanaz történt, mint 2 évvel korábban: mindent elárasztottak a vevők. Most annyi volt a különbség, hogy a brókerek már nem kiabáltak, nem csápoltak: a számítógép már elvégezte a feladatot, normális kereskedés zajlott. Volt még egy nagyon lényeges eltérés: ez a hegymenet nem egy hónapig, hanem másfél évig tartott, és akkor is csak átmenetileg bicsaklott meg.

A korlátlan emelkedés

A hossz mértéke elképesztő volt. Az élen a gyógyszerpapírok: a Richter és az Egis jártak, aztán szép lassan csatlakozott az OTP is. Mind a többszörösükre emelkedtek az év során. A BUX 1600-ról 4000 pontra nőtt, de ezt még megfejelte 50 százalékkal 1997 elején, amikor az egyéves szüntelen emelkedés hatására özönleni kezdtek a tőzsdére a „háziasszonyok”, vagyis rengetegen, akik sosem foglalkoztak részvényekkel, de most nem akartak lemaradni a meggazdagodás lehetőségéről.

Közben a Mol is csatlakozott a hegymenethez, nem beszélve a frissen érkezett TVK-ról. Tulajdonképpen minden a többszörösére, az égbe ment, szinte bármit lehetett venni. A befektetők egyre mohóbbak lettek, nem volt elég, amit a részvényeken lehetett keresni, hanem nagy tőkeáttéttel BUX-ot, és hitelre részvényt kezdtek venni. Ez már jelezte, hogy közeleg az első nagy összeomlás.

1997 közepére másfél év alatt 1600-ról 8000 pontra nőtt a BUX, vagyis maga az index ötszörözött, egyes papírok közben tízszereztek is. Ilyen azóta sem volt, és már soha nem is lesz. Egyszer volt rendszerváltás, újkapitalizmus, csatlakozás a világpiachoz. Az idei brókercsődök szervezői talán akkor szoktak hozzá az örökös pénzesőhöz, azt hitték, mindig így lesz, az sem baj, ha átmenetileg az ügyfélvagyonhoz nyúlnak, úgyis jön majd a nagy lehetőség. Nem jött.

Az ázsiai válság

Az első nagy pofon 1997 nyarán jött, amikor a Távol-Keleten dominószerűen kerültek válságba egyes országok gazdaságai, főleg a túlértékelt valuták miatt. A valuták leértékelődtek, a gazdaságok rendeződtek, de a nagyra fújt tőzsdei lufik kipukkadtak, élén a mi tőzsdénkkel. Őszre a BUX 5500 pontig esett vissza, az egyes részvények pedig annyit, hogy a sok hitelre vett részvényt kényszerértékesíteni kellett. Sokan ekkor szenvedték el első végzetes buktájukat, és a brókercégek is először néztek szembe a méretes mínuszokkal a számlákon.

Utána újra ment tovább minden, mintha mi sem történt volna. A lufit újra felfújták, a BUX új csúcsra ment, és a Telekom előde, a Matáv is megérkezett a börzére. Immár ott volt mind a 4 négy mai nagy papír. Újra nyíltak a tőkeáttétes pozíciók, újra a meggazdagodás lebegett mindenki szeme előtt. Törvényszerű volt, hogy egy még nagyobb pofon jöjjön.

Az élet immár a tőzsde látogatótermében zajlott. A részvénykereskedés már elektronikusan ment, sőt már a cégek irodáiból is bonyolítható volt, de a határidős kereskedés még kiabálással zajlott. A látogatóterem viszont dugig volt befektetőkkel, spekulánsokkal, páratlan hangulat volt. A kereskedés még mindig csak napi 2-3 óra volt, ezért azalatt pörögtek az események, sosem volt unalom.

Az orosz válság

2008 nyarára-őszére ismét okot talált a piac, hogy kipukkassza az újra gigantikusra nőtt lufit. Az olajár leesett 9-10 dollárig, az amúgy is gyengécske, akkor még Jelcin vezette Oroszország mély válságba került. Tőzsdéje, valutája összeomlott, és miután még élt a régi reflex, hogy mi valamelyest kapcsolódunk hozzájuk, az alapok kiszórták magyar papírjaikat. Minden a töredékére esett, a BUX 9 ezerről 3500 pontig. Minden tőkeáttételes pozíció lenullázódott, jöttek az igazi nagy csődök, köztük brókercsődök is, lezajlott az első igaz nagy megtisztulás.

Ez a második nagy összeomlás sem jelentette azonban a bikapiac végét: sőt óriási lehetőséget adott. Az olajár emelkedni kezdett, az oroszok kievickéltek, a piacokon felfelé volt kisebb az ellenállás. Akinek maradt pénze, vásárolhatott. Pár hónap alatt újra a csúcsokon voltunk, és a hossz ki is tartott a múlt évezred utolsó évében is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40490 39660 40500 -0,12% 40370 40490 3 374 567 560 HUF 2026-02-02 09:43:09
MOL 3880 3842 3918 -1,27% 3880 3884 818 670 872 HUF 2026-02-02 09:43:28
MTELEKOM 2010 1986 2020 +0,60% 2000 2010 119 393 307 HUF 2026-02-02 09:42:22
RICHTER 10750 10680 10850 -0,19% 10730 10750 274 210 570 HUF 2026-02-02 09:43:09
OPUS 550 544 551 0,00% 550 551 40 937 692 HUF 2026-02-02 09:41:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pocsék a hangulat, zuhannak a tőzsdék, mélyrepülésben az arany
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:43
Csökkenéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.  
Részvény / Deviza / Áru Beteget jelentett a forint hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:16
A magyar deviza gyengült a bankközi kereskedésben hétfő reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Háromszor is előveszi a szemüveget, mire kibogozza a mai forintárfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 18:58
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása vegyes képet mutatott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter nyerte a legtöbbet a csúcsra futott tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 941,17 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel 128 831,58 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Donald Trump választása esést hozott az amerikai tőzsdenyitásra
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:40
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mi lesz veled, földgázár?
Eidenpenz József | 2026. január 30. 15:58
A földgáz ára csökkent tavaly a szabadpiacon, ami jó hír. De eközben már aggodalmakat vet fel Európa energiaellátásának egyre növekvő függése az Egyesült Államoktól. A globális cseppfolyósföldgáz-kereslet pedig akár 2050-ig is tovább növekedhet, elsősorban a technológiai szektor növekvő energiaigénye miatt, közben az országok megújulóenergia-kapacitásai lemaradásban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Délután felhívták a befektetők a Telekomot
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,12 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mindenki az Irán elleni amerikai támadásra figyel
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 09:24
A budapesti tőzsde is Trump döntésére fókuszál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG