A pénteki záró értékéhez képest 0,07 százalékkal erősödött.
Erre számítottak
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint vegyes a kép. A Richter továbbra is erős lesz, és emelkedhet is hétfőn, az OTP esetében nem számít jelentős mozgásra a szakember. A Molnál inkább az eladók lesznek többségben, ezért csökkenés valószínűsíthető, és a Magyar Telekom is nyomott lesz - mondta. Hétfőre összességében semleges napot vár az elemző, úgy látja, hogy nem lesz jelentős változás a BUX szintjében.
Nulla körüli nyitásra számított Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője is. Elmondta: a nap elején a múlt héten is tapasztalt pozitív hangulat folytatása valószínű, később a nap közben érkező hírek befolyásolhatják a kereskedés irányát.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,74 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 18 882,95 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna
Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12 pontos emelkedéssel, 18 895 ponton nyitott hétfőn.
Részvényárfolyamok
részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
OTP | 29600 | 29400 | 29860 | -0,30% | 29590 | 29600 | 4 849 645 100 | HUF | 2025-09-10 | 14:17:07 |
MOL | 2894 | 2878 | 2898 | +0,14% | 2892 | 2896 | 192 410 016 | HUF | 2025-09-10 | 13:59:58 |
MTELEKOM | 1878 | 1836 | 1880 | +1,29% | 1878 | 1880 | 477 055 364 | HUF | 2025-09-10 | 14:18:08 |
RICHTER | 10320 | 10300 | 10380 | -0,77% | 10320 | 10340 | 328 936 580 | HUF | 2025-09-10 | 14:18:29 |
OPUS | 547 | 536 | 552 | -0,91% | 547 | 549 | 131 657 881 | HUF | 2025-09-10 | 14:14:55 |
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. |
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Szijjártó Péter máris reagált Ursula von der Leyen kemény szavaira
13 perce
-
Otthagyja Bécset a Wizz Air
30 perce
-
Beiktatták az új francia miniszterelnököt
körülbelül 1 órája
-
Ursula von der Leyen olyat mondott, amit még soha
körülbelül 1 órája
-
Pá-pá Moszkva? Nagy bejelentést tett a Mol
2 órája
-
Magyar Péter reagált, Orbán Viktor és Szijjártó Péter nem az oroszok dróntámadására
2 órája
-
Tovább késik a magyarországi fellendülés
2 órája
Mfor.hu Top24
- A kormány megújította Mesterséges Intelligencia Stratégiáját
- Az is baj, ha van rajta sapka, az is, ha nincs
- Volt valami, amiben nem lehetett megverni Szoboszlaiékat
- Véletlen lenne, hogy Magyarország épp most szabályozza az öngyilkos drónokat?
- Szijjártó Péter kiáll Katar mellett, de nem említi Izraelt a támadással kapcsolatban
- Meghekkelték az egyik hazai önkormányzatot
- Kiderült, minimum mennyi orosz drón repült be Lengyelországba
Részvény / Deviza / Áru
A hideg idő a részvényesek arcára fagyasztotta a mosolyt
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 11:47
Elillant a kezdeti jó hangulat, fél 12-kor már alacsonyabban állt a budapesti tőzsdeindex a keddi záróértékénél.
Részvény / Deviza / Áru
Bárcsak a szabadban is ilyen szép idő lenne, mint a tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 09:52
Körkép a hazai és nemzetközi pénz- és tőkepiacok szerdai nyitásáról.
Részvény / Deviza / Áru
Befuthat a New York-i gyors Budapestre is, de van egy kis bibi
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 08:42
A szerdai kereskedés emelkedéssel indulhat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), mivel a nemzetközi befektetői hangulat pozitív, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint azonban kérdés, hogy a lendület kitart-e a nap végéig.
Részvény / Deviza / Áru
Az agyát elhagyja, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 07:12
Még a keddi erős szintnél is feljebb tudott lépni a forint az uniós pénzzel szemben.
Részvény / Deviza / Áru
Kamatcsökkentési várakozásra tört ki a bika New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 06:16
A lefelé módosított foglalkoztatási adatok erősítették a piaci várakozásokat, miszerint a Fed hamarosan lazíthat, hogy így serkentse a gazdasági növekedést.
Részvény / Deviza / Áru
Csak a zöldhasú karatézta le a forintot
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 18:45
A forint tartotta magát az euróval és a svájci frankkal szemben kedden.
Részvény / Deviza / Áru
Megbicsaklott kedden a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 17:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 320,35 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel, 102 653,31 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru
Rekord zárás után emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 16:12
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru
A Magyar Telekom már kevésbé szenved
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 14:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,12 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru
Egyéves csúcson a forint – de miért is?
Eidenpenz József | 2025. szeptember 9. 14:10
Viszonylag erős a forint, amihez az MNB-elnök nyilatkozata és a gyenge dollár is hozzájárulhatott. De ezen kívül a forintot erősítő spekuláció is kialakult. Vége a több évtizedes, apránkénti kúszó leértékelésnek? Hogy állunk a lengyelekhez képest?
Heti top
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
- A kutyának sem kell a kínai elektromos autó Európában 2025. szeptember 5. 11:34
- Államtitkokat adott ki Budapesten az ismert biztonságpolitikai szakértő 2025. szeptember 9. 06:58
Havi top
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
Friss
Nemzetközi
Szijjártó Péter máris reagált Ursula von der Leyen kemény szavaira
Szijjártó Péter nem hagyta szó nélkül az Európai Bizottság elnökének drámai szavait.
13 perce
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Ősszel robog a retro vonat Toszkána tájain
10:28
-
RateHawk: felmérés az utazási iparág legkeresettebb megoldásairól
10:08
-
Hétvégén germán harci beavatás és madárjóslás
09:34
-
Könnygázt tartalmazó palackot találtak a Heathrow repülőtér közelében
09:29
-
BKK: hétvégén rövidített útvonalon a 2-es metró
09:14
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
top 24
-
Egy amerikai rakéta, 11 halott, bizonyíték nélkül – már megint mit művelnek Trumpék?
2025. szeptember 10. 05:41
-
Az agyát elhagyja, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. szeptember 10. 07:12
-
Fehéroroszországból üzent Szijjártó Péter a lengyelországi drónberepüléssel kapcsolatban
2025. szeptember 10. 11:09
-
Pá-pá Moszkva? Nagy bejelentést tett a Mol
2025. szeptember 10. 12:58
-
Reszketnek az olaszok, dominó dőlhet Franciaországban
2025. szeptember 9. 16:49
