3p
Ma főleg a Fed jegyzőkönyvére vártak a piacok, miközben Kínát és Hong Kongot leminősítették. A magyar tőzsde erősen alulteljesített, főleg Prágához, Varsóhoz, Bukaresthez képest, de 308 forint alatt mozgott az euró. Ezúttal a Daimlert vizsgálják, esett is rendesen.
(Fotó: Budapesti Értéktőzsde)

Leminősítette Kínát a Moody’s, állítólag 1989 óta először, ez nyilván nem okozott túl jó hangulatot Európában. Tavaly év elején még mindenki Kína problémáitól rettegett a részvénypiacokon. Később Hong Kongot is hasonló sors érte. Eközben a piacok viszonylag csendesek voltak, a befektetők a Fed jegyzőkönyvének ma esti közzétételére vártak.

Ettől iránymutatást reméltek a következő kamatemeléssel kapcsolatban, de alapvetően erősödtek a kamatemelési várakozások. A piac nagy valószínűséget ad egy júniusi emelésnek.

Magyar részvényeket cseréltek át?

Az európai részvények kissé estek, az EuroStoxx 50 0,3, a német DAX és a francia CAC végül csak 0,1 százalékkal süllyedt. A brit index viszont 0,4 százalékkal esett. Az amerikai indexek szerény, 1-2 ezrelékes pluszban nyitottak.

A magyar BUX index 1,4 százalékkal zuhant, ami azért is furcsa, mert mind Varsóban, mind Prágában, mind Bukarestben emelkedett az index. Persze az is lehet, hogy valaki a már sokat emelkedett magyar részvényeket cserélte más országok papírjaira.

308 alatt az euró

Az OTP 2,2 százalékkal 8663 forintra esett, ez is furcsa, mert az európai bankszektorban a részvények inkább drágultak. Ugyanígy sem az európai gyógyszerrészvények, sem az orosz rubel nem mozdult sokat a hazai kereskedés végéig, mégis 1,7 százalékkal, 7000 forintra esett a Richter ára. A Mol 0,9 százalékkal 21 895-re süllyedt, a Telekom, amely változatlanul veszi saját részvényeit, egy forinttal 468-ra emelkedett.

A forint erős, 80 fillérrel 307,60-ra esett az euró árfolyama. Nagy Márton MNB-igazgató szerint 2019-ig, vagy tovább is maradhat az alacsony alapkamat Magyarországon, az infláció lassulására irányuló kockázatok ugyanis megerősödtek. Az alacsony kamat inkább gyengíthetné a forintot, de most valószínűleg inkább nemzetközi hatások miatt erősödött: a złoty, a török líra, a román lej is erősebb lett.

Jön az OPEC-ülés

Az EIA szerint 4,4 millió hordóval csökkentek az amerikai olajkészletek, az elemzők 2,4 millió hordót vártak. Ám csak a nap egy részében emelkedett az olaj a holnapi bécsi OPEC-ülés előtt, a nap végén 0,5 százalékos mínuszban járt.

A Daimler 1,6 százalékkal esett, miután most ezt a céget vizsgálják a járművek károsanyag-kibocsátása, illetve az azzal kapcsolatos tájékoztatás miatt. Ezzel az Equilor blogja foglalkozott részletesen. Holnap néhány kisebb európai tőzsdén, például Bécsben szünnap lesz (Krisztus Mennybemenetele).

Leesik az OTP-szelvény

Holnap vehető meg utoljára az OTP részvénye, ha valaki szeretne a részvényenkénti 190 forintos osztalékban részesülni. Az osztalékszelvény leesése pénteken lesz, a kifizetések pedig június 6-tól esedékesek – írta a KBC Equitas.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 523 312 900 HUF 2026-11-05 15:03:39
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4996 4998 3 228 514 850 HUF 2026-11-05 15:03:27
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2894 808 546 264 HUF 2026-11-05 15:03:28
RICHTER 12990 12850 13000 +0,70% 12980 12990 462 930 320 HUF 2026-11-05 15:02:17
OPUS 204 196 214 -5,12% 201 207 24 464 085 HUF 2026-11-05 15:02:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG