1p

Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,14 százalék mínuszt, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,05 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,29 százalék erősödést jelzett – számol be róla az MTI.

Vegyes képpel nyitott az amerikai tőzsde.
Vegyes képpel nyitott az amerikai tőzsde.
Fotó: Depositphotos

Ugyanekkor a londoni FTSE100 index 0,11 százalék, a frankfurti DAX index 0,40 százalék pluszban állt, a párizsi CAC40 index pedig 0,04 százalék nyereséget jelzett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,22 dollárral, 0,32 százalékkal, 69,36 dollárra csökkent.

Az amerikai kereskedés kezdetekor az arany határidős jegyzése 3335,70 dolláron állt unciánként, 0,21 százalékos (7,10 dolláros) gyengüléssel.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, augusztusi jegyzésében 1,81 százalékkal emelkedett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 34,23 euróba került délután fél négy körül. A gázjegyzés három hónapja 34,34 eurón, egy éve 35,39 eurón, két éve 40,30 eurón zárt.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28410 28410 28640 -0,35% 0 0 6 839 258 250 HUF 2025-07-30 17:05:16
MOL 3050 3016 3050 +0,26% 0 0 1 294 999 974 HUF 2025-07-30 17:08:42
MTELEKOM 1758 1746 1760 +0,46% 0 0 352 581 250 HUF 2025-07-30 17:05:25
RICHTER 10310 10310 10440 -0,77% 0 0 1 022 467 560 HUF 2025-07-30 17:11:53
OPUS 579 577 588 -0,86% 0 0 81 497 580 HUF 2025-07-30 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Amerikát nézték a budapesti befektetők is
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 18:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 224,55 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 100 843,67 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, jó hírt hozott a délután
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,27 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mit kezdenek a befektetők a harmatgyenge GDP-növekedésünkkel?
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 09:09
Kedden már nem jött össze az újabb rekord a budapesti tőzsdén – szerdán vajon sikerül?
Részvény / Deviza / Áru Újra a rémálomhatáron táncol a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:08
Hajszálra a 400-tól az euró jegyzése.
Részvény / Deviza / Áru A keddi csalódások után nagy tűzijáték jöhet Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 06:19
Mínuszban zártak az amerikai tőzsdeindexek, nem sültek el jól a gyorsjelentések – a következő két nap extra izgalmakat hozhat.
Részvény / Deviza / Áru Fontos határ közelében aludt be a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 18:35
A magyar deviza bizony gyengébb lett a bankközi kereskedésben kedden.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett a Mol kedden
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 238,51 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel 101 068,22 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru A technológiai részvények muzsikáltak New York ébredéséhez
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 16:08
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Boldog Telekom, szomorú Mol
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 1,30 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagy Márton megszólalt: beleremegett a forint
Herman Bernadett | 2025. július 29. 10:42
Nem győzte meg a befektetőket a miniszter. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG