2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.

A szerdai záró értékéhez képest minimálisan erősödött. Folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1532,01 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 147 607,45 ponton zárt szerdán.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött előrejelzésében emlékeztetett: az amerikai félidős választások eredménye után megérkeztek a vásárlók a tőzsdékre, ebből a magyar részvénypiac sem maradt ki. Az emelkedés csütörtök reggel is folytatódhat, pozitív nyitásra lehet számítani – tette hozzá. A vezető részvények közül az OTP árfolyama fontos szintek felett zárt, a 42 481 forintos szint most támaszt jelent, a következő ellenállás az 50 napos mozgóátlag 43 502 forintnál.

Szerdán az OTP-részvények ára 910 forinttal, 2,18 százalékkal 42 660 forintra nőtt, forgalmuk 20,1 milliárd forintot tett ki. A Mol újabb ellenállási szintet tört át, 5083 forintnál már támasz húzódik, 5160 forintnál van az újabb akadály. A Mol 50 forinttal, 0,99 százalékkal 5100 forintra erősödött szerdán, 4,2 milliárd forintos forgalomban. A Richter ugyanakkor nem tudta áttörni a 13 010 forintos ellenállást, amelyre továbbra is érdemes figyelni, támasz az 50 napos mozgóátlag 12 725 forintnál. A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,77 százalékkal 12 900 forintra esett, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el szerdán.

A Magyar Telekom emelkedése megakadt a 2915 forintos szint közelében, alatta 2846 forintnál van támasz, felette 3 ezer forintnál potenciális ellenállási szint. Szerdán a Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,34 százalékkal 2920 forintra csökkent, forgalma 1,2 milliárd forint volt. Varga Zoltán értékelése szerint a Magyar Telekom bevételi meglepetést és a várakozásoknak megfelelő eredményeket közölt szerdán a tőzsdezárás után. A vállalat harmadik negyedéves árbevétele 7,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, 261,0 milliárd forintot tett ki, felülmúlva a becsléseket. Varga Zoltán szerint az eredménysorok összességében a konszenzusnak megfelelően alakultak. A vállalat menedzsmentje megerősítette 2026-os célkitűzéseit, ezek teljesítéséhez azonban kiemelkedő negyedik negyedév szükséges.

Árfolyam

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43100 42960 43150 +1,03% 43100 43110 221 859 930 HUF 2026-11-05 09:14:16
MOL 5065 5065 5090 -0,69% 5060 5065 63 077 465 HUF 2026-11-05 09:13:52
MTELEKOM 2910 2910 2938 -0,34% 2912 2918 19 175 566 HUF 2026-11-05 09:10:44
RICHTER 12970 12850 12980 +0,54% 12920 12960 21 475 270 HUF 2026-11-05 09:13:17
OPUS 214 214 214 -0,47% 212 214 947 596 HUF 2026-11-05 09:09:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG