3p
Bár még csak az év utolsó hónapjának közepe van, átnézzük, mivel lehetett jól keresni, és mivel nagyot bukni az idei évben. Ezúttal a közismert és igen likvid eszközök között válogattunk, amelyek bárki számára könnyen elérhetőek. A lehetséges legnagyobb bukót azonban köztük is megleltük. Kétrészes cikksorozatunk első részében lássuk a buktákat!

A vizsgált instrumentumok az ismertebb amerikai, európai és hazai részvények és hazai részvények, emellett a fontosabb illetve divatosabb devizapárok, és az árupiac legnépszerűbb terméke, az olaj. A bukási lehetőségnél nem vettük figyelembe azt az esetet, amikor egy cég tönkrement, így részvénye vagy kötvénye értelemszerűen lenullázódott (pl. BTel), hisz ilyenek mindig vannak, ez hozzátartozik a részvények és kötvények piacának kockázataihoz.

Frank

Volt azonban egy olyan veszteség, ami jóval felülmúlta azt, amikor egyszerűen lenullázódik az értékpapírunk. Ez mindjárt az év elején történt, ez volt az ominózus svájci frank esete. Mivel a svájci jegybank garantálta, hogy eurónként 1,2 frankos szintnél nem lehet erősebb a frank, a szint közelében rengeteg svájci frank short pozíció nyílt, mondván az úgyis csak egyirányban haladhat, tényleges kockázat nincs. Ezt olyan sokan gondolták így, köztük a kereskedési platformok üzemeltetői is, hogy hagyták, hogy az ügyfelek pénzüknek akár 200-szorosáért is nyithassanak pozíciókat.

Nos, ezek után bekövetkezett az elképzelhetetlen: a svájci jegybank hirtelen eltörölte a küszöböt, de nem fokozatosan, hanem 1 másodperc alatt, mintha csak minél nagyobb vérengzést akarna rendezni. A valutaárfolyam 15 százalék körül mozdult el, ami már 6-7-szeres tőkeáttételnél is a teljes pénz elvesztése, 200-szorosnál pedig a befektetett pénz nagyjából 30-szorosának! Ez talán nem csak az év, de minden idők legnagyobb bukója, főleg ilyen sok befektető számára, amennyien ezt elszenvedték. Tanulság: nagyon gondoljuk meg a tőkeáttételes kereskedést, és sose higgyünk a jegybanki és egyéb mesterséges árfolyam korlátokban.

GoPro

Ha már veszteségek, kiemelünk egy amerikai papírt, ami 2014-ben még az év kedvence volt. Ez nem más, mint a GoPro, melynek termékei, a kis, mozgást jól bíró, ütésálló kamerák rendkívül népszerűek lettek. A cégnek most sem megy rosszul, de valamiért az ár lefelé megy idén: mégpedig az év eleji 65 dollárhoz képest már csak 17-et ér, vagyis a befektetés 74 százaléka veszett el rajta.

GoPro

Líra

Még egy devizapár, ahol sokan megégették magukat. Rendkívül népszerű lett a befektetők körében a török líra, miután magas kamatot kínált. Úgy gondolták, hogy az árfolyam talán nem esik akkorát, mint a kamat mértéke, sőt talán még a líra erősödését is várták. Ez már gyenge lábakon álló érv volt, miután a török gazdaság magas költségvetési-, és fizetési mérleg hiánnyal küszködik, ami törvényszerűen a valuta leértékelődéséhez szokott vezetni.

Euró/török líra

Az évet 2,80 körül kezdte a líra az euróhoz képest, innen jött egy gyors erősödés 2,60-ig, de aztán gyorsan fordult, több hullámban egész 3,50-ig gyengült. Most 3,27 körül van, a veszteség 16 százalék, ami lényegesen meghaladja a kamaton elérhető nyereséget.

Olaj

Végül az olaj, ami 52 dollár körül nyitotta az évet (a WTI típus) és most 36-on áll. Ez sem kis veszteség, bő 30 százalék, de ha megnézzük, mekkorát jött a 150 körüli tetőről, akkor látszik, hogy ez egy igen erős trendnek csak az utolsó etapja volt, egészében a tetőről 75 százalék a veszteség.

A szerda reggel megjelenő második részben az év legnagyobb nyerőit vesszük sorra.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42650 42650 43400 -0,02% 42620 42650 9 172 419 530 HUF 2026-11-05 15:46:52
MOL 4970 4954 5090 -2,55% 4974 4980 3 869 317 078 HUF 2026-11-05 15:46:23
MTELEKOM 2870 2870 2938 -1,71% 2870 2874 873 442 092 HUF 2026-11-05 15:46:02
RICHTER 12940 12850 13000 +0,31% 12940 12950 613 496 760 HUF 2026-11-05 15:44:41
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG