2p
Az elmúlt héten tovább csökkent a forgalom a Budapesti Értéktőzsdén, ahogy az árak is. Az ukrán-orosz konfliktus nehezedik a vállunkra.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a négynapos héten 0,74 százalékkal, 131,36 ponttal esett, pénteken záráskor 17 571,41 ponton fejezte be a heti kereskedést. A heti forgalom 22,5 milliárd forint volt, az előző heti 29,7 milliárd forint után, amikor a kereskedés szintén négy napig tartott.

Napról napra

A hét elején az Ukrajnával kapcsolatos hírek már kevésbé "hozták lázba" a befektetőket, így inkább a nemzetközi gazdaság, a nagyrészt kedvező vállalati hírek határozták meg a piaci folyamatokat, azonban péntekre ismét az ukrán-orosz események kerültek a középpontba, rontották a piaci hangulatot.

Kedden még a pozitív nemzetközi hangulat hatására a budapesti börzén is erősödtek a vezető részvények, a BUX 181,79 ponttal, 1,03 százalékot emelkedett.

Szerdán a kedvező hangulat némileg csökkent, a piacok korrigáltak. Ezért csökkentek a magyar börze vezető részvényeinek árai is, a BUX 110,02 pontot esett.

Csütörtökön ennek ellenére még a pozitív nemzetközi makrogazdasági, illetve vállalati hírek mozgatták az árakat a kereskedés kezdetén, de napközben - Ukrajna miatt - megtört a trend, végül mínuszban zárt a BUX. Az OTP és a Mol esett leginkább, a BUX 201,04 ponttal zárt alacsonyabban.

Pénteken közepes forgalom mellett enyhén, 2,09 ponttal esett a BUX. Az indexet leginkább az OTP húzta le, a bank pénteki közgyűlésén az OTP elnök-vezérigazgatója ugyan arról igyekezett meggyőzni a részvényeseket, hogy a csoportot ukrán és orosz leányvállalatainak esetleges fokozódó problémái sem ráznák meg, a befektetők azonban ennek ellenére inkább szabadulni igyekeztek a bankpapírtól.

Így mentek a bluechipek

Részvény Változás % Változás Ft Záróár
Mol +2,68 +345 13 195
Magyar Telekom +2,27 +7 316
Richter -0,63 -24 3 815
OTP -4,69 -203 4 125

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG