2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1378,9 pontos, 1,4 százalékos csökkenéssel, 97 181,78 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 14,1 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: mínuszban zárt a BUX, de ennél nagyobb csökkenésre lehetett számítani. A hazai részvényindexet elsősorban az OTP húzta le. A közel-keleti konfliktus miatt kockázatkerülőbb hangulat uralkodik a tőzsdéken, ez látszik a budapesti börzén is, de a jelek szerint a befektetők nem várják a helyzet súlyos eszkalálódását – fejtette ki.

A Mol árfolyama 4 forinttal, 0,13 százalékkal 2990 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 640 forinttal, 2,36 százalékkal 26 430 forintra esett, forgalmuk 9,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,11 százalékkal 1798 forintra gyengült, forgalma 1,0 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 1,54 százalékkal 10 200 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8882,74 ponton zárt hétfőn, ez 13,65 pontos, 0,15 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45750 45600 45990 -0,54% 45740 45750 820 330 740 HUF 2026-08-31 10:57:47
MOL 5150 5090 5150 +1,98% 5140 5150 1 250 873 495 HUF 2026-08-31 11:00:21
MTELEKOM 2522 2504 2536 +0,72% 2518 2522 193 132 510 HUF 2026-08-31 10:57:42
RICHTER 13230 13170 13360 -1,05% 13200 13230 127 921 000 HUF 2026-08-31 10:58:38
OPUS 307 307 315 -4,21% 307 310 4 558 075 HUF 2026-08-31 10:35:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Több százezer magyar fog Revolut-érmével fizetni?
Eidenpenz József | 2026. augusztus 31. 10:54
A Revolut stabilérme-kibocsátó lett, az EURR kriptovalutát az euróhoz kötik, és az alkalmazásban és a blokkláncon is mozgatható lesz. Egyelőre csak kísérleti jelleggel jelent meg, de az év végéig az egész EU-ban jöhet, tehát elvileg nálunk is.
Részvény / Deviza / Áru Most épp nem hasít a BYD
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 10:52
A kínai elektromosautó-gyártó pénteken közzétette féléves jelentését. A második negyedéves nettó eredmény 30 százalékkal, 1,2 milliárd dollárra emelkedett éves alapon, miközben az árbevétel 3 százalékkal, 29 milliárd dollárra csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Óvatos poroszkálással indított a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 09:41
A BUX mindössze pár pontot emelkedett nyitásban.
Részvény / Deviza / Áru A 4iG köszöni szépen, jól van
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 09:20
409 milliárd forintra emelkedett az első félévben a 4iG árbevétele, a forgalom több mint 10 százalékát már a külföldi leánycégei adják. 
Részvény / Deviza / Áru Csendesen nyitja a hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 07:22
Alig változott ma reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzésekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 13:21
Csak egy pillanatra volt a lélektanilag is fontos szint közelében ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Több mint 100 milliárdot hoztak össze Pesten ezen a héten
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 10:21
Duplázni tudott a magyar tőzsde az előző héthez képest, ami nem volt nehéz egy valami miatt.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban fejezték be a hetet az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 29. 09:58
Egymást érték a mínuszok.
Részvény / Deviza / Áru A dollár ellen esélye sem volt a forintnak pénteken
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 18:44
314,9-es szinten zárt a dollár-forint árfolyam, az euróval és a svájci frankkal szemben minimálisan erősödött a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Tartotta jó formáját a Mol, a BUX-index is pluszban zárta a hetet
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 18:14
Az európai tőzsdék is pozitív mérleggel zárták a hét utolsó kereskedési napját, a BMW különösen jól teljesített.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG