1p
Nemsokára a Digi papírjaival is kereskedhetünk.

A Világgazdaság cikke szerint a cég romániai anyavállalata a részvények 20-30 százalékát tervezi piacra dobni, ezzel az IPO értéke nagyjából 5-600 millió euró között alakulhat. A május elejére tervezett kibocsátás után a társaság értéke 1,5-2 milliárd euróra növekedne. A Digiről már hónapok óta rebesgették, hogy tőzsdére készülnek, ám a pletykákkal ellentétben nem a fő részvényesek kiszállása miatt. A cég többségi tulajdonosa, Teszári Zoltán ugyanis arra fordítaná az így szerzett tőkét, hogy megvásárolják a Telekom Romania mobilüzletágát.

A hírek szerint a cég alapítója és 47 százalékkal többségi tulajdonosa, Teszári Zoltán ugyanakkor lehetőséget kínál néhány nagy részvényesnek az exitre. A legfrissebb, a tavaly novemberi kötvénykibocsátás kapcsán kiadott ismertető adatai szerint a cégben 14,6 százaléka van az amerikai kötődésű Everest Trustnak, 7,2 százalékot birtokol az Eton Park, 3 százalék körüli részesedéssel szerepel a tulajdonosok között Gustav Wurmbock, Matthias Eckert, Gheorghe Maftei, Svetozar Bugraski és Teszári jobbkeze, Ioan Ben­dei. A fennmaradó 14 százalékos csomagon meg nem nevezett befektetők osztoznak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41980 41860 42330 +0,07% 41960 42000 2 882 635 950 HUF 2026-04-29 15:48:16
MOL 4010 3980 4084 -0,74% 4010 4016 814 437 554 HUF 2026-04-29 15:49:21
MTELEKOM 2498 2490 2506 +0,32% 2494 2498 273 319 388 HUF 2026-04-29 15:44:49
RICHTER 12880 12740 12950 +1,58% 12870 12890 587 852 950 HUF 2026-04-29 15:45:41
OPUS 303 282 307 +4,48% 303 305 122 324 694 HUF 2026-04-29 15:48:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG