2p
A botrány miatt nem tesz éves előrejelzést a Mitsubishi Motors.

A néhány modelljére megadott kissé "szépített" fogyasztási adatok esetleges pénzügyi következményei miatt nem tesz eredmény-előrejelzést éves eredménybeszámolóján a Mitsubishi Motors Corp. - számolt be vasárnap az ügyhöz közel álló forrásra hivatkozva a Reuters hírügynökség. A Mitsubishi szóvivője nem kommentálta a hírügynökség értesülését.

Nincsenek konkrétumok

Az autógyár a jövő hét szerdán hozza nyilvánosságra a márciussal zárt pénzügyi évre vonatkozó eredménybeszámolóját. A hagyományoknak megfelelően ezen alkalomból az autógyár a következő évre előrejelzést szokott tenni. Eközben vasárnap újabb értesülésekkel színesedett a kép a Mitsubishi fogyasztási értékek megadásánál folytatott gyakorlatáról.

A Yomiuri Shinbun japán lap belső vállalati forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Mitsubishi számos esetben, például a légellenállási értékek megállapításánál kisebb változtatások után nem is végzett méréseket, hanem csak számításokat. Hasonló gyakorlatról számolt be a Mainichi Shinbun is, miszerint a Mitsubishi a korábbi félrevezető adatok eltussolása érdekében sok esetben csak számításokat végzett mérések helyett. Itt írtunk az esetről bővebben.

A lapok beszámolóját a Mitsubishi szóvivője a folyamatban lévő vizsgálatokra hivatkozva nem kommentálta. A japán autógyárnak szerdáig kell benyújtania a hatóságoknak modelljei japán szabványok szerint mért fogyasztási adatait.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21460 21420 21630 -1,11% 21440 21460 3 363 676 340 HUF 2024-12-19 11:31:35
MOL 2686 2672 2716 -0,22% 2682 2686 357 691 100 HUF 2024-12-19 11:31:33
MTELEKOM 1270 1266 1278 -0,47% 1270 1274 170 856 414 HUF 2024-12-19 11:30:52
RICHTER 10530 10480 10590 +0,19% 10530 10550 476 177 300 HUF 2024-12-19 11:28:22
OPUS 505 501 505 +0,60% 503 505 16 792 735 HUF 2024-12-19 11:25:55
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Még nagyobbat harapott az Unicredit
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 11:39
Az olasz bank összesen majdnem 30 százalékos részvénypakettet szeretne a Commerzbankban. 
Részvény / Deviza / Áru Váratlan fordulat: magához tért a készpénz
Buksza blog | 2024. december 19. 07:49
Meglepő fordulatot tapasztalnak az áruházláncok az Egyesült Királyságban. Az utóbbi időben egyre többen fizetnek készpénzzel, nem csupán a „nosztalgiázó” idősek, hanem a fiatalok is.
Részvény / Deviza / Áru Méregdrága euró, nagyon gyenge forint – így várják a karácsonyt
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 06:41
Bőven a 410 forint felett ligában található az euró. 
Részvény / Deviza / Áru Csak a szemét forgatja, ha meglátja, ami a forinttal történt
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 18:56
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi hangulat tükröződött a budapesti parketten is
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 414,11 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 79 243,31 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nincs gáz, van gáz, mégis 410 felett áll az euró
Eidenpenz József | 2024. december 18. 12:47
Jó hangulatban várják a tőzsdék a szerda esti amerikai kamatdöntést, amely az év hátralevő részének legfontosabb eseménye. A BUX átlag feletti mértékben drágul, mindhárom vezető részvényünk szépen teljesít, a forint viszont gyengécske, ismét 410 felett áll az euró. Van elég gáz Európában, gigafúzió készül az autóiparban, 108 ezer dollár felett is járt a bitcoin.
Részvény / Deviza / Áru Tudomást sem vett a forint Matolcsy Györgyék döntéséről
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 18:21
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ritka rossz kedv uralkodott a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 17:49
A vezető részvények mind vesztettek értékükből.
Részvény / Deviza / Áru Már megint gyengül a forint, csak óvatosan a részvényvételekkel!
Eidenpenz József | 2024. december 17. 12:28
Feszülten várják a piacok a szerdai Fed-kamatdöntést, az európai indexek enyhe optimizmussal, az amerikaiak és a BUX inkább pesszimistán. Megint drágul az euró az MNB-kamatdöntés előtt. Újabb szakember int a túlárazottnak látszó részvényektől. Áramlik a tőke a kriptókba.
Részvény / Deviza / Áru Úgy kóvályog a forint, mintha üllő esett volna a fejére
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 07:57
Ez nem egy nagy teljesítmény.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG