2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1279,88 pontos, 2,97 százalékos csökkenéssel, 41 797,81 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 17,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: az erősen negatív nemzetközi hangulat, az Amerikai Egyesült Államokból elindult bankpánik okozta az eladásokat a magyar tőzsdén. Ilyenkor a kockázatosabbnak ítélt helyekről, a részvényekből, különböző eszközökből menekülni szoktak a befektetők, ez tükröződik a BÉT hétfői kereskedésén is - fogalmazott.

Minden vezető részvény mínuszban zárt, de a nap végére valamennyit korrigálni tudtak a kora délutáni árfolyamukhoz képest. A szakértő kiemelte, hogy különösen az OTP esetében okozott jelentős "bezuhanást" a bankszektorral kapcsolatos nemzetközi pánik, de érinti a többi szektort is, piacszerte eladásokat indukált a helyzet.

Minden részvényre rányomták a bélyegüket a tengerentúli hírek. Fotó: BÉT
Minden részvényre rányomták a bélyegüket a tengerentúli hírek. Fotó: BÉT

A nemzetközi piaci turbulencia miatt a forgalom is nagy volt a magyar tőzsdén - tette hozzá. Az elemző várakozása szerint a pánikhangulat csillapodhat és korrekció jöhet a következő napokban.

A Mol 26 forinttal, 1,01 százalékkal 2538 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 550 forinttal, 5,37 százalékkal 9700 forintra esett, forgalmuk 14,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 1,02 százalékkal 388 forintra gyengült, forgalma 117,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 145 forinttal, 1,93 százalékkal 7350 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3529,15 ponton zárt hétfőn, ez 33,81 pontos, 0,95 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG