2p

Mindenki találgatja, mi lesz holnaptól a nagy magyar részvények sorsa, amelyek a héten jól teljesítettek.

Ez a hét emelkedéssel zárult, de nem tudni, jön-e a korrekció. Jelentős forgalombővülés mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe. A BUX 51 854,65 ponton zárt pénteken, 3,93 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 49,09 milliárd forint volt az előző heti 32,04 milliárd után, a vezető részvények mindegyike erősödött.

Akár további javulás sem kizárt. Fotó: Depositphotos
Akár további javulás sem kizárt. Fotó: Depositphotos

Az Equilor Befektetési Zrt. kiemelte: a kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak is köszönhetően jó teljesítményt mutatott a héten a hazai részvénypiac az előző heti visszaesés után.

A vezető részvények közül a Mol a szerdai kereskedésben, a Magyar Telekom pedig pénteken tört át egy fontos ellenállást. Az OTP 12 havi célárfolyamát pedig 11 625 forintról 13 365 forintra emelte a Citi, fenntartva eddigi vételi ajánlását. A héten a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 5,42 százalékkal a Richter erősödött, a papír 8750 forinton zárt pénteken 9,612 milliárd forintos heti forgalom mellett.

A héten az OTP árfolyama 4,15 százalékkal erősödött, pénteken a papír 12 290 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 26,620 milliárd forintot. A Mol árfolyama 3,06 százalékkal emelkedett a héten, pénteken a részvény 3096 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 10,980 milliárd forint volt. A Magyar Telekom 420,0 forinton zárt pénteken, 1,57 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban, 554,8 millió forintos heti forgalom mellett. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3658,47 ponton zárta a hetet, 61,02 ponttal, 1,70 százalékkal meghaladva múlt pénteki értékét.(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG