4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A második negyedéves mélypont után a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója, a Continental javítani tudott. A Magyarországon is komoly gyártó és fejlesztőkapacitással rendelkező társaság szerint az európai járműpiacon még komoly gondok vannak.

A Continental 2020 harmadik negyedévében egy továbbra is erősen változékony piaci környezetben összességében stabil negyedéves eredményt ért el. Az elmúlt negyedév működési szempontból jobban alakult, mint a történelmien gyenge 2020-as második negyedév.

A vállalatcsoport forgalma a harmadik negyedévben 10,3 milliárd euró (2019. 3. negyedév: 11,1 milliárd euró) volt. A konszolidálásból eredő módosításoktól és az árfolyamváltozásoktól megtisztítva 2019 azonos időszakához képest 2,7 százalékos csökkenés tapasztalható, míg 2020 második negyedévében ez még -40 százalék volt. A tisztított operatív eredmény a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest 832 millió euróra javult (2019. 3. negyedév: 612 millió euró). Ez 8,1 százalékos megtisztított árbevétel-arányos jövedelmezőségnek felel meg (2019. 3. negyedév: 5,6 százalék), derült ki a társaság közleményéből.

Dr. Elmar Degenhart óvatosan optimista (Forrás: continental.com)
Dr. Elmar Degenhart óvatosan optimista (Forrás: continental.com)

Dr. Elmar Degenhart, a Continental igazgatótanácsának elnöke azt jelezte, hogy a koronavírus-járvány kitörése után azonnal meghozott intézkedéseink teljes mértékben beváltak. A segítségükkel a féket azonnal és határozattan behúzták. Kínában és Észak-Amerikában a piacok újraéledésével ugyanilyen határozottan újra felgyorsult a vállalat. A továbbra is nehéz piaci környezetben több mint kielégítő teljesítményt tudtak így felmutatni, amire szerinte építeni lehet. Emiatt bár továbbra is óvatosan, de optimistán tekintenek a jövőbe.

A piac a harmadik negyedévben főleg Kínában (6,3 millió egység;+10,7 százalék), valamint Észak-Amerikában (4,0 millió egység;+0,5 százalék) fejlődött a vártnál jobban. A személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek gyártása Európában (4,2 millió egység;-8,0 százalék) – főleg Németországban (0,9 millió egység;-16,1 százalék) – még nem tért magához és jelentősen elmarad az előző év szintjétől. Az előzetes adatok szerint a harmadik negyedévben a személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek gyártása világszinten közel 3,5 százalékkal összesen 20,3 millió egységre csökkent (2019. 3. negyedév: 21,0 millió egység).

Frissítés (2020.11. 19.): A Continental AG felügyelőbizottsága a mai ülésén a 49 éves Nikolai Setzert nevezte ki az igazgatótanács új elnökévé, 2020. december elsejétől 2024márciusáig. Setzer Elmar Degenhartot követi, aki korábbi bejelentése szerint egészségügyi okokra hivatkozva mond le idő előtt tisztségéről 2020. november 30-i hatállyal, amit a felügyelőbizottság is jóváhagyott.

 

Elamr Degenhartot Nikolai Setzer váltja a Continental élén
Elamr Degenhartot Nikolai Setzer váltja a Continental élén

Setzer azóta dolgozik a Continentalnál, amióta 1997-ben befejezte mérnöki tanulmányait Németországban és Franciaországban. A vállalatnál eltöltött eddigi 23 éves karrierje során különböző pozíciókat töltött be a fejlesztés és az értékesítés területein Németországban és külföldön, majd 2009 márciusában a hannoveri székhelyű személygépkocsi-abroncs üzletág vezetőjének nevezték ki. 2009 augusztusa óta tagja a Continental AG igazgatótanácsának. 2011 augusztusában vette át a személygépkocsi- és haszongépjármű-abroncs üzletágakból alakított gumiabroncs üzleti egység irányítását, 2015 májusában pedig a vállalati beszerzés igazgatója lett. 2019 áprilisában Setzer a Continental Automotive  csoportjához igazolt, ahol az Automotive  tanács újonnan létrehozott szóvivői posztját kapta meg, aminek következtében egy egységes üzleti stratégia fenntartásáért felelős ezen a területen. Ezt a szerepkört a továbbiakban is be fogja tölteni. A Continental igazgatótanácsában lévő tagok száma így 2020. december elsejével kilencről nyolcra változik.
 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41430 41110 41760 -1,00% 41380 41420 2 109 146 100 HUF 2026-11-03 10:33:40
MOL 4984 4942 4990 +0,69% 4984 4988 127 919 124 HUF 2026-11-03 10:33:44
MTELEKOM 2884 2860 2884 +0,28% 2884 2886 209 209 338 HUF 2026-11-03 10:33:37
RICHTER 12880 12840 13000 -0,92% 12880 12900 275 559 440 HUF 2026-11-03 10:25:09
OPUS 192 190 194 0,00% 192 196 1 346 348 HUF 2026-11-03 09:27:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG