3p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424,57 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 101 386,48 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi hangulattal együtt mozgott a budapesti tőzsde, az európai és az amerikai részvényindexek is csökkentek. Az átlagosnál kissé alacsonyabb volt a forgalom, az elmúlt napok emelkedését zárták a befektetők profitrealizálással. A vezető részvények között egyedül a Richter emelkedett – jegyezte meg.

A Mol 10 forinttal, 0,36 százalékkal 2754 forintra gyengült, 740,8 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 330 forinttal, 1,1 százalékkal 29 670 forintra esett, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 28 forinttal, 1,56 százalékkal 1772 forintra csökkent, forgalma 1,0 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,17 százalékkal 10 410 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9535,13 ponton zárt csütörtökön, ez 21,57 pontos, 0,23 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva. 

Egyedül a Richter állta a sarat a vezető részvények közül
Egyedül a Richter állta a sarat a vezető részvények közül
Fotó: Richter

Túlnyomórészt mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 0,41 százalék mínusszal, a frankfurti DAX-index 0,22 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 0,23 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,40 százalékkal csökkent.

Milánóban 1,59 százalékos, Madridban 0,48 százalékos veszteséggel zárult a kereskedés. Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,29 százalékos, az S&P 500-as index 0,23 százalékos mínuszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,21 százalékos veszteséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,58 dollárral, 0,88 százalékkal, 65,67 dollárra csökkent.

Az arany határidős jegyzése 4035,00 dolláron állt unciánként, 0,87 százalékos 35,50 dolláros) gyengüléssel.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, novemberi jegyzésében 0,68 százalékkal csökkent az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 32,47 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 36,83 eurón, egy éve 39,50 eurón, két éve 46,02 eurón zárt. (MTI)

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG