2p

Az OTP történetének legjobb évét követően Csányi Sándor bizonyos szempontból egyet hátralép: bár ő marad a bankcsoport első embere, a vezérigazgatói feladatokat májustól fia, Csányi Péter látja el.

Pénteken délelőtt tartotta éves rendes közgyűlését az OTP, amelyen a Portfolio helyszíni beszámolója szerint most először vett részt Orbán Viktor miniszterelnök is. Csányi Sándor OTP-elnök a közgyűlést megnyitó beszédében emlékeztetett: az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben. Az eredményeket illetően kiemelte: a profit magas, a költségszintet pedig az eddigi legalacsonyabbra sikerült leszorítani. Az elmúlt évek akvizíciós stratégiáját sikeresnek nevezte, folytatják a terjeszkedést.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója egy korábbi rendezvényen.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója egy korábbi rendezvényen.
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Csányi Sándor egy fontos változást is bejelentett: miközben ő marad a bank elnöke, első számú vezetője, az OTP ma reggeli igazgatósági ülésén Csányi Sándor kezdeményezésére május elsejével 

megválasztották az OTP vezérigatójává Csányi Pétert.

Csányi Péter feladata lesz az operatív irányítás, Csányi Sándor pedig a stratégiai feladatokkal és az igazgatóság munkájának szervezésével foglalkozik majd. Csányi Péter eddig a digitális szolgáltatásokért felelős vezéigazgató-helyettesi pozíciót látta el a vállalatnál.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42320 41860 42320 +0,88% 42320 42330 2 265 184 510 HUF 2026-04-29 14:18:43
MOL 4030 3980 4084 -0,25% 4030 4040 723 274 872 HUF 2026-04-29 14:17:48
MTELEKOM 2494 2490 2506 +0,16% 2494 2496 225 939 910 HUF 2026-04-29 14:18:51
RICHTER 12920 12740 12950 +1,89% 12920 12950 430 460 830 HUF 2026-04-29 14:17:41
OPUS 291 282 292 +0,52% 291 292 37 058 850 HUF 2026-04-29 14:17:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG