1p
A Synergon a társaság végelszámolására tekintettel, részvényeinek törlését kérte a Budapesti Értéktőzsdéről.

A végelszámolás megindításáról a Synergon december 22-én tartott rendkívüli közgyűlése döntött. A végelszámolás kezdő időpontjának 2016. január 1-jét határozták meg; itt írtunk róla többet >>

A társaság egyik leányvállalata, a Synergon Integrator Kft. csődeljárás alatt áll. Az anyavállalatnak ezt a befektetését le kellett értékelnie, ami a saját tőke csökkenését eredményezte. A rendkívüli közgyűlésen felmerült a jegyzett tőke leszállításának lehetősége is, ám az igazgatóság nem látott esélyt arra, hogy lenne olyan befektető, aki forrást biztosítana a társaságnak egy jelentős tőkeemeléshez. Így végül a közgyűlés nem határozott a jegyzett tőke leszállításáról, hanem a végelszámolás mellett döntött.

A Synergon részvényeit 1999. május 5-én vezették be a tőzsdére, a papírok a BÉT standard kategóriájában szerepeltek. A 200 forint névértékű Synergon-részvények pénteken délelőtt 9,30 forintot értek a BÉT-en. Az elmúlt egy év alatt a legmagasabb áruk 143, a legalacsonyabb pedig 7,40 forint volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42040 41600 42190 +1,03% 42000 42040 905 269 920 HUF 2026-04-27 09:38:13
MOL 4060 4030 4098 -0,98% 4060 4084 232 729 198 HUF 2026-04-27 09:38:01
MTELEKOM 2502 2492 2508 +0,40% 2502 2506 58 450 280 HUF 2026-04-27 09:37:39
RICHTER 12940 12920 13100 -0,46% 12940 13060 46 736 760 HUF 2026-04-27 09:37:31
OPUS 312 307 318 -7,14% 312 317 24 634 230 HUF 2026-04-27 09:38:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Megindultak felfelé az amerikai techrészvények, de Párizsban nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:16
Mínusz 0,75 százalékkal zárt a párizsi CAC40 index pénteken, az amerikai tőzsde vezető indexei viszont plusszal indítottak. A legnagyobbat a techrészvények indexe emelkedett a nyitás után.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Richter is beesett a tőzsdén délutánra
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 15:11
A Mol-papírok árfolyama 116 forinttal, a Richter-részvények értéke 170 forinttal csökkent pénteken délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Maradt a negatív hangulat az európai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 12:21
Romlott az üzleti hangulat Németországban áprilisban. Ez sem tett túl jót az európai tőzsdei kereskedésnek.
Részvény / Deviza / Áru Mélyült a BUX gyengélkedése
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 11:59
A BUX fél 12-kor 133 930 ponton állt, ami a csütörtöki záróértékéhez képest 0,64 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál pedig 873 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Az európai tőzsdéken sem bíznak az iráni békében
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 10:54
1 százalék körüli gyengüléssel nyitottak az európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG