1p
A sárospataki önkormányzat szeptember 30-i hatállyal felbontja a szolgáltatási szerződéseket az E-Star Alternatív Nyrt.-vel - erről döntött csütörtök délutáni rendkívüli ülésén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzata. Sárospatak a szerződések felbontásával több milliárd forintos megtakarításban bízik.

Aros János (Fidesz) polgármester az ülést követően újságíróknak elmondta: a döntés értelmében névértéken, 240 ezer forintért kivásárolják az E-Star 49 százalékos tulajdonrészét a városban a hő- és távhőszolgáltatást végző, az önkormányzat és a cég közös tulajdonában lévő Patakhő Kft.-ből.

Így a Patakhő száz százalékos önkormányzati tulajdonba kerül - közölte a polgármester. Hozzátette: a cég által nyilvántartott 430 millió forintos tartozásból 200 millió forintot ismer el a sárospataki önkormányzat. Ennek megfizetéséről, ütemezéséről nyilatkoznak, és "mindent megtesznek azért", hogy még ebben az évben az önkormányzat tulajdonába kerüljenek azok az eszközök is, amelyekkel a tényleges távhőszolgáltatást végzik.

Bár ennek értékéről nem nyilatkozott érdemben a polgármester, ám az eszközökért vélhetően százmilliókat kell fizetni. Aros János tájékoztatása szerint már megkezdték az egyeztetést egy bankkal, amely várhatóan december 15-ig az önkormányzat rendelkezésére bocsátja az összeget. Sárospatak a szerződések felbontásával több milliárd forintos megtakarításban bízik.

A zempléni város önkormányzata még 2007-ben kötött szerződést az E-Star jogelődjével, az RFV Nyrt.-vel a közétkeztetés, az intézményi hőszolgáltatás, a távhőszolgáltatás és a közvilágítás működtetésére. A tőzsdén is jegyzett társaság azzal fogadtatta el magát, hogy az általa végrehajtandó 500 millió forintos, energiahatékonyságot szolgáló beruházás eredményeként olcsóbbá válik a szolgáltatás.

Ám ez nem vált valóra, ezért a sárospataki önkormányzat először a közétkeztetést vásárolta ki a közös cégből még 2009-ben. A közvilágítási szerződést az idén bontották fel, a hő- és távhőszolgáltatásról pedig most döntöttek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 29080 28850 29120 +1,04% 0 0 5 919 217 140 HUF 2025-10-03 17:10:29
MOL 2770 2758 2776 -0,14% 0 0 571 953 420 HUF 2025-10-03 17:05:20
MTELEKOM 1852 1818 1860 +1,76% 0 0 277 361 744 HUF 2025-10-03 17:05:29
RICHTER 10170 10000 10230 +1,19% 0 0 1 007 483 520 HUF 2025-10-03 17:11:38
OPUS 561 558 564 +0,18% 0 0 79 000 288 HUF 2025-10-03 17:05:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felcsillan a szeme, ha a forint teljesítményére néz
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 18:48
Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint a hetet is nyereséggel fejezte be.
Részvény / Deviza / Áru Kiemelkedett a Magyar Telekom a mezőnyből, nem érteni miért
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 18:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 812,54 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 100 462,96 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Hiába áll az élet az Egyesült Államokban, egy kellemes hírt hozott a péntek
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 15:55
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Erőtlen őszi légy lett a Molból
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 14:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,54 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Felfelé törnek az OTP-papírok, a BUX is emelkedett
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 11:51
A péntek az OTP napja: 1,11 százalékkal emelkedett a részvények értéke délelőtt. A Richter 0,6 százalékos emelkedéssel folytatja a tegnapi szériáját.
Részvény / Deviza / Áru Átlépte a lélektani határt a Richter, a Mol is erősödött
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 09:42
Erős napot zárt a Richter és a Mol csütörtökön, a BUX azonban minimális csökkenéssel kezdte a pénteket. A tokiói tőzsdén jó hangulatban telt a hét utolsó napja, a Brent-olaj ára viszont 1 százalékkal emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a 332-es szintet közelíti a dollár
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 08:14
Az euró és a svájci frank árfolyama nem változott nagy mértékben péntek reggel, de a dollárral szemben erősödni tudott a forint.
Részvény / Deviza / Áru A shutdown ellenére is emelkedni tudott a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 07:06
A három fő mutató közül a technológiai részvények értéke nőtt a legnagyobb mértékben.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, merre tartott ma a forint!
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 18:41
Felemás a kép. 
Részvény / Deviza / Áru A Richter lökte a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 17:51
Átlagos volt a forgalom, miközben a gyógyszerpapírok több mint 2 százalékot erősödtek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG