1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nem született megállapodás a vitás kérdésekről a hódmezővásárhelyi önkormányzat és az E-Star Alternatív Nyrt. között, ezért a város valamennyi érintett intézményébe saját fűtési rendszert vásárol, és saját maga gondoskodik a fűtésről – tájékoztatta Göbl Vilmos sajtóreferens.

A sajtóreferens hangsúlyozta, az önkormányzat az együttműködésre mindezidáig nyitott volt, a zsarolásnak azonban sem most, sem a jövőben nem enged.

Az időjárás is kibabrált az E-Starral
Az E-Star szeptemberi helyzetjelentéséből kiderül, hogy az augusztusban felvett hitelt és a jelenleg rendelkezésre álló készpénzt sem tudja a kötvények visszafizetésére fordítani a cég. Részletek >>>

A város szeretné az E-Star Alternatív Nyrt.-vel való mindennemű együttműködését, valamint a felek közötti jogvitát végérvényesen lezárni, aminek érdekében az elmúlt hetekben tárgyalásokat folytatott a céggel. Az egyeztetések során az önkormányzat több alternatívát is felajánlott a pénzügyi kérdések rendezésére, továbbá a cég által a város több intézményében felszerelt fűtőberendezések megvételére. Az E-Star Alternatív Nyrt.  az ajánlatokra nem adott választ, és a felszerelt fűtőeszközök segítségével, - miként korábban a cég számára átadott, mostanra viszont ismét az önkormányzat kezében lévő földgázvásárlási kvóta visszatartásával – zsarolni próbálja a várost, belekényszerítve az önkormányzatot egy előnytelen együttműködésbe – tudatta Göbl Vilmos.

Az önkormányzat szerint jól látható, hogy „az egyre komolyabb pénzügyi gondokkal küzdő cég mostanra már nem válogat a módszerek között, és csalással, zsarolással, valamint egyéb alvilági módszerekkel akarja kikényszeríteni a magyar adófizetők pénzét”.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat valamennyi érintett intézményébe saját fűtési rendszereket vásárol, amelyek segítségével 100 százalékban saját maga gondoskodik a fűtésről mind az idei, mind az elkövetkező fűtési időszakokban. Javasolják, hogy valamennyi „az E-Star Alternatív Nyrt. által átvert, megkárosított és zsarolással egy előnytelen együttműködés fogságában tartott önkormányzat” hasonlóképpen járjon el – közölte Göbl Vilmos.

Az E-Star leányvállalata, az RFV ESCO Kft. és a hódmezővásárhelyi önkormányzat 2006-ban kötött megállapodást, mely szerint a cég fűtéskorszerűsítési projekt részeként biztosította 12 önkormányzati intézmény fűtőberendezéseinek fenntartását és hőszolgáltatást.



Az együttműködés során a cég – a város álláspontja szerint - súlyos szerződésszegő és törvénysértő magatartást tanúsított, ezért az önkormányzat 2011. szeptember 2-i hatállyal rendkívüli felmondással megszüntette a szerződést. Ennek jogszerűségét a vállalkozás vitatta, és 2012. júniusában maga szüntette meg rendkívüli felmondással a várossal kötött megállapodást.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46200 46130 46390 +0,15% 46200 46210 1 555 862 040 HUF 2026-08-12 11:30:25
MOL 4830 4812 4890 -0,29% 4822 4828 1 255 867 886 HUF 2026-08-12 11:29:42
MTELEKOM 2622 2610 2642 +0,08% 2620 2622 245 939 078 HUF 2026-08-12 11:30:26
RICHTER 12910 12750 13080 -1,00% 12910 12930 995 454 700 HUF 2026-08-12 11:30:33
OPUS 353 351 361 -2,49% 353 359 8 985 027 HUF 2026-08-12 10:40:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egy régi történet… (Nvidia és a gazdaság élénkítése)
Miró József | 2026. augusztus 12. 10:33
Az Nvidia megállapodásokat kötött a Wall Street legnagyobb pénzügyi szereplőivel egy 500 milliárd dolláros fejlesztési alap létrehozásáról. Az Erste Befektetési Zrt. elemzése.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy indult a nap a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 09:41
A keddi záró értékéhez képest alig mozdult.
Részvény / Deviza / Áru Ennyi forintot kell most adni egyetlen euróért
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 07:35
Kissé erősödött a forint árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 06:28
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Szívhatja a fogát: nem okozott örömöt a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 19:27
Többségében gyengült kedden a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Európában is kiemelkedő volt a budapesti piac
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 18:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1316 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel 149 903,82 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kiemelkedik a Mol a mezőnyből Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 14:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,44 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Sikeres volt a duzzasztás Budapesten – ez folyik a börzén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 12:08
Határozottabbá vált a nyitáskor még visszafogott növekedés a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Fér még pénz a világ legnagyobb cégébe – alig győzik fizetni az AI-t
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 10:58
Ép ésszel felfoghatatlan tőkére tettek szert, megint.
Részvény / Deviza / Áru Valami új kezdődik? Ha ez igaz, sokakat gazdaggá tehet az űrtakarítás
Czwick Dávid | 2026. augusztus 11. 10:41
A jelenlegi tendenciák alapján könnyedén beletenyerelhet a jóba az, aki stratégiájában komolyan számításba veszi az űripart. Na, nem a ma már klasszikusnak nevezhető, rakétákat építő vállalatokat, hanem azokat, amelyek hajlandók, és képesek lesznek feltakarítani a Föld körül keringő tengernyi mocskot. A most beinduló, meglehetősen új piaci szegmens előtt áll még néhány – a bevételi oldalt is érintő – kihívás, de a jelenlegi, a fejünk felett kibontakozó kozmikus káosszal valamit tenni kell. Ez jelenleg mindenki számára teher. Éppen ebből kovácsolhat masszív előnyt egy profitorientált vállalat, melyet egyre több cég követhet. Íme, a részletek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG