3p
Itt a Volkswagen botrány, várjuk az elektromos autók előretörését, és persze közben egyből a Teslára gondolunk. A cég közben méretes bukót termel, legyártott autónként 4 ezer dollárt éget el, lassan újra külső forrásra szorul. Hogy lesz ebből a várt nagy csoda?

Szerény értékesítés, nagy bukó

A cég nemrég közölt negyedéves jelentése szerint 360 millió dollárt bukott az előző negyedévben. Az értékesítési előrejelzéseket is csökkenteni kellett, és Elon Musk nem zárta ki, hogy tőkeemelésre lesz szükség, akár részvénykibocsátás formájában. A papírok tehát hígulhatnak, miközben az ár az égben, megy a csodavárás.

Valamit nem jól csinál a cég, pedig a lehetőségek most elvileg korlátlanok. Rendkívül drága luxusautókat gyártanak, amiket bármilyen jó vezetni, csak a hóbortos gazdagoknak lehet eladni sokadik autóként. Így egyelőre idén is csak 50-55 ezer autót adnak el, ami rendkívül szerény szám. A cégnek a nagyközönség számára megvásárolható árú tömegtermelést is fejleszteni kéne. Az akkumulátor üzletág viszont felfutóban van, a kereslet egyelőre korlátlan.

A részvény esett is 9 százalékot csütörtökön, és még 2-t pénteken, miután a befektetőknek nem tetszik az örökös veszteség és az esetleges részvény hígulás gondolata. A cég júniusban mindössze 1,15 milliárd dollár készpénzzel rendelkezett, szemben az egy évvel korábbi 2,67 milliárddal.

Tesla, a 200 napos mozgóátlag alá esett, a befektetők ne díjazták az eredményt

Gazdaságtalan üzemméret

Eközben például a General Motors, felépülve a 2008-2009-es válságból, már 28 milliárdos készpénztartalékkal, illetve készpénzzé tehető eszközzel rendelkezik. Ők 9 millió autót gyártanak egy év alatt, szemben a Tesla idei 55 ezrével. Egy új típus kifejlesztése kb. 1 milliárd dollárt igényel, ez ekkora tömeggyártásnál meg sem kottyan, a Teslának viszont óriási összeg. Idén a cég 1,5 milliárdot költ el a Model X fejlesztésére, ebből 831 millió már elfogyott az első félévben.

A második negyedévben a Tesla működési költségei nőttek, miközben az értékesített Model S-ek ára 1 százalékkal visszaesett, egyrészt azért, mert a sorozaton belül az olcsóbb típusokat keresték, másrészt az erős dollár rontotta a külföldi értékesítések árbevételét. A Model S drágább darabjai 106 ezer dollárba is kerülhetnek, ez közel 30 millió forint, érthető, hogy nem könnyű az eladások növelése.

Tervek és realitások

Jövőre csökkenni fog a fejlesztési költség, mivel a cég nem fog új fejlesztésbe. 2017-ben akarják indítani a  Model 3 értékesítését, melynek ára terveik szerint jóval olcsóbb lenne, 35 ezer dollártól kezdődne (még mindig közel 10 millió forint), és ettől remélik, hogy 2020-ra az eladások felfutnak 500 ezer darabra. A Barclay’s elemzője szerint az értékesítési várakozások túlzottan optimisták, a fejlesztési költségek pedig magasabbak lesznek.

Az UBS elemzője szerint a pénzégetés jelenlegi üteme és a várható fejlesztési költség igények mellett elkerülhetetlen lesz a  tőkeemelés, miközben a profit egyelőre nem látszik. A papír így meglehetősen túlértékelt, a Teslával szembeni várakozások, remények még mindig túlzottak. Az elektromos autók piaca pedig óriási potenciált rejt, de feltehetően az áttörést az a cég fogja elérni, aki a mostani tömeggyártású autókéhoz hasonló áron tud elfogadható alternatívát kínálni a belsőégésű motoros autóval szemben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG