2p
Csökkenő forgalomban gyengült a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a héten, bár ez a rövidebb munkahetet tekintve annyira nem meglepő. A fennmaradó három nap ugyanakkor eseménydúsan telt, kamatdöntést tartott a Fed és kiadta negyedéves jelentését a Mol is.

A három kereskedési nap utolsó napján, pénteken a BUX 37 916,31 ponton állt, ami az előző heti záró értékénél 379,41 ponttal, 0,99 százalékkal volt alacsonyabb. A részvénypiac heti forgalma meghaladta a 40,31 milliárd forintot az előző heti 42,58 milliárd forint után, a vezető részvények közül a Mol és az OTP árfolyama gyengült, míg a Richteré és a Magyar Telekomé erősödött.

Bejött a papírforma

Az Equilor Befektetési Zrt. tőzsdei elemzése emlékeztetett, hogy szerdán tartott kamatdöntő ülést az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, ahol a várakozásoknak megfelelően nem változott a kamatszint. A megjelenő közleményben ugyanakkor már nem szerepelt a rövid távú kockázatokra utaló bekezdés, így egyre valószínűbb, hogy a következő, június 13-án esedékes kamatdöntő ülésen további 25 bázispontos szigorításról határoznak.

A Fed további, deklarált célja a teljes foglalkoztatottság tartós fenntartása, illetve a gazdasági növekedés támogatása, így az Equilor szerint idén még további 2 szigorítás jöhet majd, ebből az egyik biztosan júniusban.

Jelentett a Mol

Ahogy arról már korábban mi is írtunk, pénteken tette közzé az első negyedéves jelentését a Mol. A forintban számolt tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ugyan kismértékben felülmúlta a piaci konszenzust, de éves bázison az eredmények jelentős visszaesést mutattak, amely elsősorban a feldolgozás-kereskedelem (downstream) gyenge teljesítményével magyarázható.

A társaság részvényenként 127,5 forint osztalékot fizet ki a 2017-es üzleti év után. A Mol árfolyama így a héten 4,4 százalékkal gyengült, a papír végül 2870 forinton zárt pénteken, a részvények forgalma 8,08 milliárd forint volt. Jövő héten kedden a Richter és a Magyar Telekom gyorsjelentésére, míg pénteken az OTP első negyedéves jelentésére lesz érdemes figyelni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG