3p

Egy bíró jóváhagyta a megállapodást, amit az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) Elon Muskkal, a világ jelenleg leggazdagabb emberével kötött.

Korábban azért büntették meg Muskot, mert elmulasztotta időben bejelenteni az egyre növekvő részesedését a Twitterben, ezzel pedig közel 150 millió dollárt spórolt magának a többi befektető kárára – számolt be róla a Bloomberg.

Elon Musk 150 millió dollárt spórolt magának a késedelmes bejelentés miatt
Elon Musk 150 millió dollárt spórolt magának a késedelmes bejelentés miatt
Fotó: DepositPhotos.com

Miután Elon Musk elkezdett Twitter-részvényeket vásárolni, részesedése 2022 márciusában elérte az 5 százalékos küszöböt. Ha egy befektető eléri ezt a küszöböt, az amerikai törvények szerint köteles ezt bejelenteni a tőzsdefelügyelet felé, hogy a többi befektető is tudjon róla, és ennek megfelelően tudja árazni saját részvényeit.

Musknak 10 napja lett volna ezt jelezni, ő ezt azonban elmulasztotta, további részvényeket vásárolt, és csak a határidő lejárta után 11 nappal tette meg a bejelentést, amikor már a Twitter részvényeinek 9 százalékát birtokolta.

A bejelentés fontosságát mutatja az is, hogy a hírek hallatán akkor 27 százalékkal emelkedett a Twitter-részvények ára. Elon Musk végül 2022 októberében 44 milliárd dollárért az egész médiacéget megvásárolta, és átnevezte X-re. 

Árfolyam

A SEC 2025 januárjában, néhány nappal Donald Trump elnök hivatalba lépése előtt pert indított Musk ellen, azzal az indokkal, hogy a milliárdos elmulasztotta a 2022-es határidőt. A SEC szerint a bejelentés késleltetésével nagyjából 150 millió dollárt spórolt Musk, mivel a befektetők tudta nélkül alacsonyabb áron tudta megvásárolni a Twitter-részvényeket.

Néhány héttel azelőtt, hogy a SEC tavaly januárban benyújtotta a keresetet, a hatóság ügyvédei arra kérték Muskot, hogy a vádak rendezése érdekében fizessen be több mint 200 millió dollárt.

A tőzsdefelügyelet májusban jelentette be, hogy peren kívüli egyezségre jutottak Muskkal, akit így 1,5 millió dollárra büntetnek a késedelmes bejelentés miatt. Musk ügyvédje akkor „csekély bírságnak” nevezte az összeget, míg a SEC szerint ez rekordnak számít egy ilyen szabálytalanságért. Azonban még a bíróság jóváhagyására is szükség volt ahhoz, hogy élesedjen a megállapodás.

Különleges bánásmódban részesülhetett Elon Musk?
Különleges bánásmódban részesülhetett Elon Musk?
Fotó: DepositPhotos.com

Sparkle Sooknanan amerikai kerületi bíró májusban arról beszélt, hogy aggályos a megállapodás, és azt a kérdést is felveti, hogy a világ leggazdagabb embere különleges bánásmódban részesül-e a Trump-kormány részéről. Továbbra is szkeptikus maradt, de kijelentette, hogy a bíróság „jelentős fenntartásai ellenére” elfogadja a megegyezést.

„A felek által javasolt egyezség jóváhagyásakor a bíróság hangsúlyozza, hogy szerepe korlátozott” – írta a bírósági dokumentumban Sooknanan. „Ez azt jelenti, hogy a bíróság nem léphet a SEC helyébe, annak ellenére, hogy a SEC döntéshozatala ebben az ügyben aggályokat vet fel.”

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG