3p
Biztató kezdés után lelombozta ma az európai tőzsdéket az EKB. Az USA-ban is esés van, valamivel nagyobb mértékű. A BUX index kissé emelkedni tudott, de a forint némileg gyengült.
(Fotó: EKB)

Az európai tőzsdék pluszban nyitottak ma, de az EKB ülése után elromlott a hangulat. A bankok bankja a kötvényvásárlási programmal kapcsolatban nem mondott újat, a legutóbbi terveknek megfelelően befejezi azt, de a növekedési kilátásokkal kapcsolatban pesszimistább lett.

Így az európai tőzsdék indexei pár ezrelékes mínuszban fejezték be a napot. Az USA-ban nehéz megmondani, épp mitől félnek, az amerikai-kínai kereskedelmi vitát szokták ilyenkor előrángatni. Az S&P 500 és a Nasdaq indexek fél százalék körüli mínuszban, a Dow Jones ipari átlag stagnál.

A BUX-ot az OTP húzta fel megint 0,4 százalékos pluszba, kicsivel 40 ezer pont fölé. A részvénypiac forgalma 9,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

Ezért ment a Telekom

Az OTP több mint egy százalékos emelkedéssel zárt. A Magyar Telekom is emelkedett, de a Richter és a Mol eséssel zárt. Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek azt mondta, a Magyar Telekom emelkedése annak a hírnek köszönhető, miszerint a vállalat módosítana osztalékfizetési politikáján.

A Mol 0,26 százalékkal 3096 forintra csökkent, az OTP ára 140 forinttal, 1,20 százalékkal 11 840 forintra erősödött. A Telekom árfolyama 1,35 százalékkal 450,50 forintra nőtt, a Richter 0,36 százalékkal 5460 forintra esett.

Száguld a GE

A forint gyengült, 40 fillérrel drágult az euró, 323,45-re. Az olaj ma egy százalék körüli emelkedésben van.

Lehet, hogy egyelőre megvolt az alja a General Electric árfolyamának? A JPMorgan elemzője, akit a SeekingAlpha “régi GE-medvének” nevez, Stephen Tusa, végre megemelte ajánlását eladásról tartásra. Szerinte a kockázat/hozam arány már kiegyensúlyozott, az célárat hat dollárra tette. A GE részvénye hét-százalékos pluszban mozog ma, ám hét dollár felett.

A General Electic árfolyama értékéknek kétharmadát vesztette el egy év alatt. Utoljára 2009 márciusában, a Lehman-válság mélypontján volt ilyen alacsony, előtte pedig csak 1992-ben.

Hízik a Tesla

Persze nem véletlenül ilyen alacsony az ár, a cég gazdálkodásával súlyos gondok vannak, reorganizáció alatt áll, osztalékát visszavágták. Óriási short állomány alakult ki, a Gurufocus szerint a részvények mintegy 130 százalékát shortolják.

A Tesla nemrég túlszárnyalta piaci kapitalizációban a Daimlert. Következik a Volkswagen? – teszi fel a kérdést a Cleantechnica.com. A Tesla december elején 62 milliárd dollárt ért, a Daimlert 57, a Volkswagent közel 82 milliárdra értékelte a piac. Az elektromosautó-gyártó ma is két százalékos pluszban van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39700 38830 39900 +5,53% 0 0 40 070 446 130 HUF 2026-04-08 17:07:37
MOL 3998 3880 4000 -0,55% 0 0 2 337 371 970 HUF 2026-04-08 17:05:06
MTELEKOM 2232 2212 2246 +1,92% 0 0 1 521 176 232 HUF 2026-04-08 17:06:29
RICHTER 12590 12350 12590 +3,11% 0 0 3 852 675 500 HUF 2026-04-08 17:07:31
OPUS 448 430 468 -1,54% 0 0 404 513 988 HUF 2026-04-08 17:05:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Már megint mit művel a forint?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:39
Friss csütörtök reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek az árfolyamok New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:14
Megörültek a híreknek a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt szerdán a forint? Nézze meg!
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:36
Alig változott szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3768,85 pontos, 2,99 százalékos emelkedéssel, 129 730,83 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Az iráni tűzszünetnek örülnek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 16:26
Jelentős indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az amerikai-iráni fegyverszünetet nyugtázva. Az olaj ára ezzel párhuzamosan nagyot zuhant, a dollár gyengült, az arany ára emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru A világ néhány szoroson múlik
Gajda Mihály | 2026. április 8. 15:22
Az elmúlt hetekben a világ figyelme a Hormuzi-szorosra szegeződött. Irán lezárta a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalát, és hirtelen mindenki szembesült azzal, mennyire törékeny a globális gazdaság. Ami most történik, nem egészen váratlan. A Concordeblog néhány évvel ezelőtt cikksorozatban vette végig azokat a szűk tengeri szorosokat, amelyeken a világgazdaság jelentős része halad át.
Részvény / Deviza / Áru Csodás napja van az OTP-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:40
Így alakult délután a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru A Mol kivételével mindenki erősödik a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 21,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:50
Erőteljes optimizmus látható a részvénypiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:35
A dollár jegyzése 321,72 forintra süllyedt 330,02 forintról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG