2p
Összehozták a magyar angyalbefektetőket a tőkét kereső startupokkal.

Június végén ismét összejöttek a magyar angyalbefektetők, a Hungarian Business Angels Network tagjai, hogy a hozzájuk pályázó vállalkozások prezentációt hallgassák meg, valamint a közös társbefektetéseiket egyeztethessék. Erre a rendezvényre 4 országból érkeztek korai fázisú, angyalbefektetők, köztük a horvát és szlovén angyalklubok vezetői is.

Mennyi pénz kell ahhoz, hogy angyal legyek?

Az immáron közel 70 angyalbefektetőt szervező HBAN elnöke, Károlyi Antal ismételten kiemelte: az európai és amerikai statisztikák is egyöntetűen azt mutatják, hogy az egy cégbe, startupba történő angyalbefektetők pénzügyi befektetései 15-25 ezer euró nagyságrendet érik el átlagosan. Ez azt is jelenti, hogy a jellemző 1-200 ezer euró nagyságrendű angyal befektetési kört együtt, akár 5-10 angyal részvételével, társbefektetői formában finanszírozzák meg.

Kik azok az üzleti angyalok?

Olyan pénzügyi befektetők, akik saját vagyonukat fektetik be kockázati tőkeként: ők az üzleti angyalok, akik különösebb megkötés nélkül keresik a jó üzleti sztorikat, és ha olyan céget találnak, amiben látnak fantáziát, beszállnak.

„Mi azt mondjuk az érdeklődő angyaloknak, hogy valahol 5-10 ezer eurós befektetési céltól érdemes hozzánk csatlakozni, és inkább fektessenek be 8-10 csapatba, mint mindent tegyenek fel egyre” – tette hozzá Károlyi.

Mennyit keresnek az angyalok?

A European Business Angels Network statisztikái szerint az átlagos angyalbefektetések megtérülése a befektetett összegre 2,6-szoros, ami igazán kecsegtető. Ehhez azonban legalább 5 csapatba, projektbe kell befektetni, ezalatt a megtérülés és hozam esélyei drasztikusan csökkennek.

Sofőrhívó, kézműves sörgyártó

Az HBAN legutóbbi rendezvényén olyan tehetséges és dinamikusan fejlődő csapatok prezentáltak a befektetőknek, mint a Sofőrhívó – amely óriási ütemben fejlődő és nemzetközi terjeszkedés előtt álló, sofőrszolgáltatokat aggregáló alkalmazás –, az online formában gyakorlati IT security tudást oktató Avatao.com, vagy egy sikeres magyar kézműves sört készítő csapat. Az ősszel további nemzetközi angyalklubok érkeznek Budapestre, és újabb csapatok prezentálhatnak - várják a jelentkezőket.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42870 42870 43400 +0,49% 42860 42870 8 722 674 330 HUF 2026-11-05 15:29:29
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4996 3 354 015 690 HUF 2026-11-05 15:29:21
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 827 529 610 HUF 2026-11-05 15:27:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 30 868 546 HUF 2026-11-05 15:25:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG