2p
Július hatodikán kezdődhet a kereskedés, Prémium kategóriába kerülnek a részvények.

A Waberer's International Nyrt. részvényeinek értékesítési árát 5100 forintban határozták meg, miután június 29-én lejárt a részvényértékesítés ajánlati időszaka - közölte a társaság pénteken hajnalban. Az ajánlati ársáv 5100-6300 forint volt.

A nyilvános ajánlattétel során 860 180 darab törzsrészvényt értékesítenek a befektetők számára. Ebből 540 226 újonnan kibocsátott részvény és 245 920 meglévő részvény, továbbá 74 034 meglévő részvényt allokáltak a túljegyzés keretében. A teljes ajánlat - beleértve a túljegyzést is - 82 százalékát intézményi befektetők számára, 0,2 százalékát a munkavállalóknak és a vállalat tisztségviselőinek, 17,8 százalékát pedig kisbefektetőknek allokálták.

Innentől veheted

A társaság a részvényértékesítéssel nettó mintegy 14 milliárd forint forrást von be, amelyet a lengyel Link fuvarozócég felvásárlására, továbbá általános társasági célokra és forgótőkeként fog felhasználni. Az ajánlati ár alapján a Waberer's piaci kapitalizációja a tőzsdére lépéskor több mint 90,2 milliárd forint lesz.

Az ajánlat lezárását követően, a túljegyzési opció teljes lehívását feltételezve a közkézhányad a társaság alaptőkéjének mintegy 27 százalékát fogja kitenni. A Mid Europa Partners - a CEE Transport Holding B.V.-n keresztül - a társaság alaptőkéjének 70 százalékát fogja birtokolni.

A Waberer's részvényeivel a kereskedés várhatóan július 6-án kezdődik a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacának prémium kategóriájában. Lajkó Ferenc, a vállalat vezérigazgatója a bejelentéssel kapcsolatban úgy nyilatkozott: "Örömmel tölt el bennünket az ajánlattételre adott igen pozitív válasz. Úgy gondoljuk, hogy a befektetők felismerték vállalkozásunk erősségeit és az ágazatunkban rejlő óriási lehetőséget."

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 22600 22150 22600 +1,80% 0 0 20 526 909 400 HUF 2025-01-10 17:14:14
MOL 2760 2760 2810 -1,43% 0 0 1 912 986 444 HUF 2025-01-10 17:05:16
MTELEKOM 1336 1316 1346 +0,45% 0 0 651 673 320 HUF 2025-01-10 17:05:13
RICHTER 10620 10520 10660 +0,85% 0 0 960 807 380 HUF 2025-01-10 17:05:18
OPUS 513 511 518 +0,20% 0 0 60 650 505 HUF 2025-01-10 17:05:03
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ellentmondásos a gázárak helyzete, szolidabb viszont a forint
Eidenpenz József | 2025. január 10. 12:33
A BUX új történelmi csúcson, miközben az európai tőzsdék inkább stagnálnak és az USA-ban enyhe esésre van kilátás. A forint stabilizálódott, de délután még megrángathatják az új adatok. Kétféle gázár két irányba tart, hullámvasúton mozog idén a bitcoin, lefelé indult az Nvidia és felfelé a TSMC.
Részvény / Deviza / Áru Véget ért a forint fellángolása, íme, most ennyit kell fizetni az euróért
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 07:51
Gyengült péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem fogja elhinni, ha meglátja, mi történt a forinttal
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 18:38
Erősödött a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Hihetetlen nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 17:52
Főleg a Magyar Telekom és az OTP teljesített jól. 
Részvény / Deviza / Áru Borzasztóan lemaradt a forint, a Tescónak kiosztottak egy pofont
Csernátony Csaba | 2025. január 9. 12:09
A forint le van maradva a régiós versenyben. Bár a brit szezon jól sikerült, a Tescótól többet várnak a befektetők. Trump pedig szeretne szabadabban intézkedni. 
Részvény / Deviza / Áru Felszisszen, ha megnézi merre indult a forint árfolyama
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 07:54
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Hat ötlet a nagy állampapír-lé újrabefektetéséhez
Eidenpenz József | 2025. január 9. 05:44
A következő nagy lakosságiállampapír-lejáratok és kamatfizetések elköltését még nehéz megtervezni, de érdemes rá készülni és végiggondolni néhány opciót. Annál is inkább, mert ez a tudás később is a hasznunkra lehet. Állam bácsi szerencsére segít, és durva adóztatással jelzi, hová nem kéne a pénzünket dugnunk. Érdemes vajon ellenállni neki? Jegyzet.
Részvény / Deviza / Áru Ha úgy vesszük, nagyot erősödött szerdán a forint
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 18:20
Az euróval szemben erősödött, a dollárral szemben viszont kissé gyengült a forint szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Masszív ellenszélben is újabb történelmi csúcs született Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 17:59
Lerázta magáról a negatív európai hangulatot a budapesti tőzsde – a BUX a kontinens élmezőnyében végzett szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Elszabadult a hajóágyú, még mindig olcsók a hazai részvények
Eidenpenz József | 2025. január 8. 12:35
Az európai tőzsdéken enyhe optimizmus látható, az amerikai határidős indexek is javulnak a keddi csúnya esés után. Csúcsközelben a BUX és valamivel a forint is erősebb lett a hét eleji önmagához képest. Kockázatok tömkelege látható, rázós négy év következhet. De látható több ütős sztori 2025-ben, és lehet tartalék a magyar részvénypiacban is. Több tényező felfelé lendíti az üzemanyagok árát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG