2p
Hiába a pénteki Moody’s utalás a közelgő felminősítésre, a forint nem hajlandó magához térni, A Richter ellenben szakadatlanul felfelé halad, a Mol is jól áll, a világ tőzsdéi várakozó álláspontra helyezkedtek az immáron valószínűvé vált amerikai kamatemelés előtt. A dollárt lelkesen veszik.

Az amerikai börzék pénteken harmadik napja próbálkoztak egy kis korrekcióval, de érdemi eladói erő nem mutatkozott. Az S&P 500 újra 2100 pont alá esett, de rögtön vissza is húzták a kerek szint közelébe. A kis kapitalizációjú részvényeket tömörítő Russel 2000 index egy méreteset emelkedett, úgy tűnik, a hatalmas októberi emelkedés után most a nagyobb papírok felől a kisebbek felé fordulnak a befektetők.

Russel 2000 index

Ázsiában a Nikkei 2 százalékot emelkedett és a kínai indexek is erősödtek, miközben a többi piacon jelentősebb korrekció zajlott. Kínában egyébként egy újabb, kisebb lufit fújnak: a befektetők rákaptak a kisebb tőzsdei cégekre, most azok szárnyalnak, azokat rohannak venni. Ez a lufi ugyanúgy ki fog pukkadni, mint a nagy, de talán már nem lesz olyan nagy a hatás, nem, rengeti meg a gazdaság egészét.

Európában ma az indexek meg sem moccannak, a Volkswagen is a pénteki szinteken, jóval 100 euró alatt ácsorog. A magyar börze ellenben vidám, a Richter és a Mol hajtja. A BUX 0,6 százalék pluszban van, a Richter 1,2 százalékot emelkedve 4930 forinton, a Mol 0,7 százalékos emelkedés után 13 535 forinton.

Friss árfolyamok >>>

A Richter egyre érdekesebbé válik technikai szempontból. Az 5000 forint nagyon fontos szint a papír számára, nem csak azért, mert kerek szám, hanem mert kevéssel fölötte volt a papír mindenkori legmagasabb árfolyama, igaz, jó régen. Ha ezen átmegy, új csúcsra megy, és ott is meg is kapaszkodik, akkor akár komolyabb emelkedés is jöhet benne. Nagy dolog lenne, komolyabb hazai papír időtlen idők óta nem járt csúcson.

A forint viszont képtelen javulni, 315 közelében van az euróhoz képest. A Moody’s jelezte, hogy előbb-utóbb felértékeli az ország adósság besorolását, de egyelőre ez sem hat. A dollár ellenben tartós erőt mutat, nincs is messze a paritástól az euróhoz képest 1,078 körül, és ez a majdnem biztosra vehető kamatemelés fényében teljesen érthető. Az arany ennek megfelelően tovább esett: immár 1100 dollár alatt van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG