2p
Amerika szépet esett, akárcsak Ázsia, és kontinensünkön is az eladók dominálnak. Ma már mi sem ússzuk meg, főleg az OTP esik. Harmadik napja emelkedik a Waberer’s.

Világszerte óvatosságra inti a befektetőket Kim Dzsong Un és Donald Trump harsány fenyegetőzése, kezükben méretes csúzlikkal. Egy kis korrekció amúgy is időszerű, nosza itt az alkalom, megjelent a medve.

Az amerikai indexek zárásra szépen megnövelték veszteségüket, különösen a Nasdaq, amely bő két százalékkal esett 6217 pontig. Ázsia is pirosba borult, minden index esett, de hát hol, ha nem ott.

Európában is minden komolyabb index több mint egy százalékot esik, a DAX ma valamivel ütésállóbb, megússza eddig fél százalékkal, de hosszú idő óta először 12 ezer pont alá ért.

A BUX egész jól bírja, csak 0,36 százalék a mínusz. A ma jelentő OTP esik 0,8 százalékkal 9850 forintig, a Mol 0,3-al 23 415 forintig, emelkedik viszont a Richter 6475 forintig. A Waberer’s szépen magához tért, immár az 5000 forintot közelíti. Horribile dictu, még kárpótlási jegyre is kötöttek 788 forinton.

Esik az olaj, 28,23 illetve 51,56 a két típus, az átlagár így 50 dollár. Tovább veszi az aranyat, ami Észa-Korea árnyékában érhető, 1293 dollárt ér egy uncia.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45810 45440 46000 -0,35% 0 0 13 071 525 890 HUF 2026-06-26 17:11:30
MOL 3668 3642 3716 +0,55% 0 0 1 923 481 766 HUF 2026-06-26 17:05:23
MTELEKOM 2678 2640 2706 -0,52% 0 0 1 723 872 378 HUF 2026-06-26 17:07:13
RICHTER 12260 12200 12360 +0,99% 0 0 1 888 171 720 HUF 2026-06-26 17:05:26
OPUS 353 350 364 +0,86% 0 0 18 442 781 HUF 2026-06-26 17:06:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint tartja magát a hőségben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:35
Bár a hétvégén újra lőtte egymást Irán és az Egyesült Államok, egyelőre nincs piaci pánik. 
Részvény / Deviza / Áru Pipa lesz, ha lemarad: ebbe az új kincsesbányába ömlik a világ pénze
Czwick Dávid | 2026. június 28. 06:05
Az elmúlt hetekben nem sikerült visszaszereznie dominanciáját az aranynak, sőt az új favorit most már valamelyest el is húzott a legfrissebb statisztikák szerint. A tőzsdei alapokba (ETF) áramló tőke alapján májusban szinte az egész világ parkolópályára tette az aranyat, mégis akadt egy nagymúltú kontinens, amely kitartott a nemesfém mellett.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban fejezték be a hetet az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:55
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Minden fő devizával szemben nyert a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:30
Erősödéssel zárta a pénteket a forint a főbb devizákkal szemben, az euró és a dollár is gyengülést mutatott a hazai fizetőeszközzel szemben.
Részvény / Deviza / Áru Hullámzó hangulatban rekordot döntött a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 17:54
Történelmi szintre emelkedett a BUX index pénteken, miközben a részvénypiacon a blue chipek eltérő irányba mozdultak.
Részvény / Deviza / Áru Brummogva ébredt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 15:56
Gyengüléssel kezdték a pénteki kereskedést a New York-i tőzsdeindexek, miközben az olajárak több mint 3 százalékos eséssel reagáltak a piaci hangulatra.
Részvény / Deviza / Áru Mindenki mást gondol a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kisebb kilengések után enyhe emelkedést mutatott pénteken kora délutánig, miközben a vezető részvények vegyesen teljesítettek és a forgalom 8,8 milliárd forint közelében alakult.
Részvény / Deviza / Áru Nem várt fordulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,23 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt. 
Részvény / Deviza / Áru Döbbenet: a kriptó elintézheti, hogy éjjel-nappal ömöljön az arany és az olaj a befektetőkre
Czwick Dávid | 2026. június 26. 10:21
A klasszikus tőzsdei világ egyik utolsó bástyáját is kikezdi a kriptopiac és a nem hagyományos piacterek, brókerek előretörése. A kiélezett helyzetben a világ legmeghatározóbb árupiacát üzemeltető Chicagói Fémtőzsde (CME) is próbál előremenekülni, de könnyedén saját ujjába haraphat. A kisbefektetők viszont izgatottan figyelnek, mert akár még több lehetőség és új termékek hullhatnak az ölükbe.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi rossz hangulatban szédeleg a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 09:24
Csökkenéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde a pénteki kereskedésben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG