1p
Közzétették a friss Brent-átlagárat, április 1-től csökken az üzemanyagok jövedéki adója.

Ahogy arról már korábban írtunk, ismét esedékessé vált az üzemanyagok jövedéki adójának felülvizsgálata. Ezt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal el is végezte, számításaik szerint január 1. és március 15. között a Brent olajfajta átlagára 55,105 dollár volt. Mivel ezzel meghaladja a nyáron hozott kormányrendeletben foglalt 50 dolláros határt, így április 1-től a benzin jövedéki adója 5, a gázolajé pedig 10 forinttal csökken majd, írja a Napi.hu.

A változtatással a benzin adómértéke literenként 125 forint, a gázolajé pedig 120,35 forint lesz. A két üzemanyagfajta adómértékének közelítését a személygépkocsikban azonos felhasználásuk és környezetterhelési szempontból hasonló tulajdonságuk indokolja. Az adócsökkenésnek azonban a nem-személygépkocsi használók (például fuvarosok, mezőgazdasági termelők) is örülhetnek, esetükben a 7,5 tonna össztömeget meghaladó járművek esetében az adó-visszaigénylés mértéke a korábbi 7 forintról 17 forintra emelkedik majd, a mezőgazdasági termelők pedig a tankolás 83,5 százalékát igényelhetik vissza.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35450 35060 35450 +0,42% 0 0 7 051 355 020 HUF 2025-12-22 17:05:17
MOL 2888 2834 2890 +2,27% 0 0 1 171 904 892 HUF 2025-12-22 17:08:06
MTELEKOM 1800 1780 1816 -0,88% 0 0 652 947 246 HUF 2025-12-22 17:05:06
RICHTER 9670 9670 9750 -0,67% 0 0 517 583 385 HUF 2025-12-22 17:05:29
OPUS 546 541 549 -0,73% 0 0 78 525 069 HUF 2025-12-22 17:06:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magába zuhant a forint hétfőn
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:01
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint hétfőn. A legnagyobb ütést a svájci franktól szenvedte el: reggel még a 410-hez, este már a 420-hoz állt közelebb.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcson a BUX-index, a Mol is erős napot zárt
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 17:56
Bőven 110 ezer pont felett, történelmi rekordértéken zárt a BUX, a Mol pedig 2,27 százalékkal erősödött hétfőn. A Magyar Telekom árfolyama azonban 1800 forintra csökkent.
Részvény / Deviza / Áru A Mol húzza felfelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:17
Emelkedett a BUX, de a vezető részvények közül ez csak a Molnak sikerült. A Magyar Telekom árfolyama ismét 1800 forint alatt van, az OTP is közelít a 35 ezres szinthez.
Részvény / Deviza / Áru Eddig csak a Molnak volt jó napja
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:52
Így alakult a hétfő délelőtt a pesti tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan rajzolja át az adatközpontok éhsége a memóriapiacot?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:06
Az adatközpontok exponenciálisan növekvő infrastrukturális igénye újabb sokkhullámot indított el a hardverpiacon. 
Részvény / Deviza / Áru Európa egyelőre nem ralizik karácsonykor
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 09:41
Gyenge hétfői kezdés.
Részvény / Deviza / Áru Rekordmagas az aranyár, de egy másik fém így is lekörözte
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 09:16
Százalékban a „kistesó” nyert, de hétfő délelőtt az aranyról szóltak a hírek.
Részvény / Deviza / Áru Ennyi forintot adnak most egy euróért
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:07
Hétfő reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Karácsonyi slágertermékek: zuhantak az árak, mégsem örülhetnek a fogyasztók
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 14:40
Az ünnepi szezon nemcsak a szezonális termékek iránti kereslet szokásos növekedését hozza magával, hanem a fogyasztói árakra irányuló fokozott figyelmet is.
Részvény / Deviza / Áru Soha unalmasabb hetet! Olvassa el, mi történt az elmúlt napokban a pesti tőzsdén
Imre Lőrinc | 2025. december 21. 08:20
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. Pénteken a BUX 110 405,74 ponton zárt, 0,73 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG