A keddi záró értékéhez képest 0,46 százalékkal gyengült a BUX.
Csökkenésre számítanak az elemzők
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: a folyamatokat elsősorban a szíriai hírek, illetve a fejlődő piaci hangulat befolyásolja majd. Az elemző a nap elején kisebb esésre számít, de szerinte később a magyar piacon is pozitív korrekció jöhet, ha a szír helyzettel kapcsolatos félelmek oldódnak.
Az OTP árfolyamát a devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatos hírek alakítják majd, bár a konkrét számokat még nem látják a piaci szereplők, így nem tudni, hogy ezek pontosan milyen hatással lesznek a bankra. Összességében azonban a fontosabb hatás külföldről jön szerdán - közölte.
Esésre számít Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője is. Ennek okaként a szakember szintén a rossz nemzetközi hangulatot emelte ki. Nem látszik olyan fordulat, ami a kedvezőtlen folyamatokat megváltoztatná, minden jel a csökkenésre mutat - fogalmazott.
Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?
Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!
2025. július 16. 15:30
Részvényárfolyamok
részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
OTP | 27880 | 27740 | 27950 | 0,00% | 27860 | 27900 | 926 865 380 | HUF | 2025-07-11 | 14:02:20 |
MOL | 3024 | 3012 | 3030 | -0,20% | 3022 | 3024 | 560 616 586 | HUF | 2025-07-11 | 14:02:04 |
MTELEKOM | 1774 | 1766 | 1782 | -0,11% | 1772 | 1780 | 165 391 526 | HUF | 2025-07-11 | 13:53:49 |
RICHTER | 10280 | 10250 | 10340 | -0,10% | 10260 | 10280 | 282 941 600 | HUF | 2025-07-11 | 14:01:52 |
OPUS | 598 | 596 | 599 | -0,33% | 597 | 598 | 20 227 609 | HUF | 2025-07-11 | 13:58:46 |
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. |
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A Tesla belép a világ harmadik legnagyobb autópiacára
13 perce
-
Célkeresztben a kormány – újabb uniós forrásokat köthetnek jogállami feltételekhez
42 perce
-
Trump újabb fenyegetése a magyar gazdaságnak is baj
körülbelül 1 órája
-
Fájdalmas lépésre kényszerülhetnek a hollandok
körülbelül 1 órája
-
A franciák is azt élik át, mint mi, de azért van egy nagy különbség
2 órája
-
Jól jártak Putyinék
2 órája
-
Felszedték a parkettet Budapesten
3 órája
- Régiós részvényekkel az infláció ellen
- Varga Mihály kinyomozta, milyen állapotban van az MNB aranya
- Óriási napelemparkot adtak át Magyarországon
- A pénzváltóhoz indul? Ne essen kétségbe!
- Orbán Viktor nem nyugodhat meg Trump miatt
- Új fejlemény a gyanús körülmények közt meghalt, besorozott magyar férfi ügyében
- Vannak buktatói is a 3 százalékos lakáshitelnek
- Ennyiből él havonta egy szegény és egy gazdag német család 2025. július 6. 12:59
- Bumerángot dobott el az Orbán-kormány 2025. július 8. 08:30
- Az utolsó pillanatban alkut kötött Ursula von der Leyen, váratlan eredmény születhet az EP-ben 2025. július 10. 08:49
- Eggyel csökkenhet a NATO-tagok száma? 2025. július 5. 09:46
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat 2025. június 15. 10:03
- Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak 2025. június 14. 11:47
A Tesla belép a világ harmadik legnagyobb autópiacára
Az indiai Mumbaiban jövő héten megnyitja bemutatótermét.
Célkeresztben a kormány – újabb uniós forrásokat köthetnek jogállami feltételekhez
Fájdalmas lépésre kényszerülhetnek a hollandok
A menekültügyi és fejlesztési kiadások csökkentésével érnék el a NATO védelmi kiadási célját.
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
Forgalmirend változás Eger egyik egnagyobb csomópontjában!
13:47
-
Egymilliárd forintnál is nagyobb fejlesztés jöhet az egri strandon
12:00
-
Közösség született az utcából – ilyen volt az első Boldog Utca Bál az Albert Ferenc utcában
08:19
-
Nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
07:41
-
Napos-gomolyfelhős idő, néhol zápor, zivatar lehet
07:28
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak
2025. június 14. 11:47
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
-
Huszárvágást tett a kormány – Orbán Viktorék uniós pénzeket szereznek?
2025. július 10. 16:37
-
Bűnösnek találta Trumpot a bíróság
2025. július 11. 06:57
-
Itt a nagy adótrükk: kétszer nyernek az idén a nyugdíjpénztári tagok
2025. július 10. 15:11
-
Orbán Viktor most a közalkalmazottaknak kedvezne
2025. július 11. 08:52
-
Orbán Viktor szövetségese mérhet csapást a NATO-ra Szlovéniában
2025. július 11. 10:21
