2p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nem tud erősödni a forint, kellene neki egy kis hajtóerő, mondjuk egy kis kamatemelkedés. A hazai tőzsde felfelé indult, de előnye a délelőtt folyamán elfogyott, miközben az értéktelen Est Mediából fújt lufi próbál ereszteni. Esett Tokió és Szöul, emelkedett viszont Sanghaj.

Miután múlt hét második felében újra nyakon csapták a forintot 326,50-ig eurónként, látszik, hogy kellene neki egy kis segítség, hogy tartósan magához térjen. Ez leginkább a még mindig 0 közelében lévő rövid, 1-3 hónapos kamatok nullától a jegybanki alapkamat (0,9 százalék) felé való elmozdulása lehetne, amihez viszont a jegybanknak kéne cselekednie.

Euró/forint: a helyzet szomorú

Mire leírtuk volna, hogy emelkedik a Mol, már vissza is hanyatlott a korábbi 0,7 százalék körüli pluszból, és ugyanekkora mínuszba fordult, 2690 forintos áron. A Richter mutat kisebb erőt, fél százalékkal javul 4878 forintig. Az OTP és a Telekom nem mozdulnak, viszont a fundamentálisan semmit nem érő Est Média 8 százalékot esik 110 forintig.

Ázsiában a Nikkei mozdult, az viszont nem kicsit, 1,33 százalékkal csökkent, A kereskedés végére csatlakozott hozzá a szöuli Kospi is 0,9 százalékos csökkenéssel, Sanghaj viszont közel 1 százalékot emelkedett. Európában a mozgások jelentéktelennek mondhatók, úgy tűnik, a befektetők nyaralni vonultak.

Est Media

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28460 28350 28670 -0,70% 0 0 3 351 247 300 HUF 2025-07-25 17:09:23
MOL 3080 3056 3080 +0,26% 0 0 972 047 516 HUF 2025-07-25 17:13:03
MTELEKOM 1760 1748 1770 -0,11% 0 0 537 636 724 HUF 2025-07-25 17:05:18
RICHTER 10410 10240 10410 +1,26% 0 0 1 597 785 550 HUF 2025-07-25 17:05:18
OPUS 590 585 590 +1,03% 0 0 48 043 736 HUF 2025-07-25 17:06:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kitört a forinton a péntek esti láz
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 18:45
A magyar fizetőeszköz egyre erősebb lett a pénteki nap folyamán a bankközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Alig emelkedett, de csúcsra járt a BUX
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 17:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,53 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 101 380,77 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Rámosolygott a bika New Yorkra
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 16:25
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter még mindig kitart a tőzsdei esés ellenére
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,41 pontos nyitás után tovább csökkent péntek kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt talpon Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 12:42
Az eső még nem, de az árfolyamok már esnek pénteken a pesti tőzsdén – egy kivétellel.
Részvény / Deviza / Áru Nyugaton a helyzet nem változatlan – így indítottak pénteken a tőzsdék Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 09:46
Nincs nagy hangulat a nyugat-európai tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Nem indult jól a nap a pesti börzén, Ázsiából sem érkeztek jó hírek
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 09:13
Csökkenés nyitáskor, csökkenés záráskor.
Részvény / Deviza / Áru Örülni fog, ha eurót szeretne váltani
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 07:41
A dollár viszont drágult. Péntek reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde sem igen tudja, mit is csinál
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 06:12
Erre is, arra is mozogtak a mutatók.
Részvény / Deviza / Áru Elszalad a pénzváltóhoz, ha meglátja az euró árfolyamát
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 18:34
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG