3p
A Lehman-válság óta nem látott rossz hete volt a részvénypiacoknak, és sok árupiaci terméknek is, mint a kőolaj. Míg a kötvényeket veszik, mint a cukrot, a szintén menedékeszköznek számító nemesfémek inkább zuhannak, de megvan ennek az oka. A BUX alulteljesítő volt, és ritka nagyot zuhant az OTP és a Richter.
OTP-lufi egy gyereknapi rendezvényen a Városligetben (2019 május). (Fotó: Eidenpenz József)

A 2008-as Lehman-zuhanás óta nem volt ilyen rossz hete a tőzsdéknek a Bloomberg szerint. A vírusválság akkora félelmeket kavart, ami már-már általános pániknak nevezhető. A Stoxx 600 európai részvényindex ma is 3,9 százalékkal zuhant. Ugyanennyivel esett a német DAX, valamivel kevésbé a francia vagy a brit mutató.

Az Egyesült Államokban valamivel jobb a kép, az S&P 500 index 2,2,  A Nasdaq technológiai index 1,4, a Dow Jones ipari átlag 2,7 százalékkal esik. Egyes feltörekvő részvénypiacokon súlyosabb a helyzet, mint Görögországban, Oroszországban vagy Törökországban. Reggel Ázsiában is csúnya, három százalék körüli esések voltak.

Budapesten a BUX index is a rosszabbul teljesítők közé tartozott, 5,7 százalékkal zuhant. Élen az OTP-vel, amelyik 7,4 százalékkal bucskázott a mélybe. A Richter 6,3, a Mol 3,8, a Magyar Telekom 5,0 százalékkal követte. Délelőtt a forint is történelmi mélypontra süllyedt, 340,6 volt az euró, erről itt írtunk. De aztán magához tért, péntek este 337,50 az euró ára.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

Új és új kötvényrekordok

A piacokon kamatcsökkentést várnak a Fed-től és az Európai Központi Bank is eléggé galamblelkűen nyilatkozott. Így nem csoda, hogy a kötvényhozamok is gödörben vannak. A 10 éves amerikai államkötvények hozama nap mint nap új történelmi mélypontot üt, ma már csak 1,16 százalék.

Sok minden másként működik, mint amit megszokhattunk. A kamatcsökkentéseknek például, de már a csökkentési várakozásoknak is jótékony hatása szokott lenni a részvénypiacra. Most ez nem érvényesül, csak a kötvénypiacon. A piaci szereplők a jelek szerint nem hiszik el, hogy a járvány hatásai ellen kamatcsökkentéssel fel lehet venni a harcot.

Nemesfémek szabadesésben

Érdekes módon az arany és az ezüst szintén zuhan, pedig menedékeszköznek számítanak. A sárga fém három, a szürke öt százalék feletti zuhanást mutat. A palládium hét, a platina négy százalék feletti esést produkál.

A WTI típusú olaj, multinacionális (FILL) és amerikai (XOP) olajvállalatok részvényeit tartalmazó ETF-ek. Tradingview.com

A nemesfémek árának meglepő esésére egy magyarázat, hogy sok befektető akkora veszteségeket szenvedett el a részvénypiacon, amelyet már nem tud finanszírozni. Az úgynevezett margin call során a származékos ügyletek kötelező letételének feltöltéséhez pedig más eszközök, mint a nemesfémek likvidálására kényszerül.

Gáz van az olajpiacon

Négyéves mélyponton a kőolaj és az amerikai földgáz. A víruspánik egyik nagy vesztese az olaj, ma is nagyot esik, a WTI 45, a Brent 50 dollár alá ért. A részvénypiacokhoz hasonlóan az olajnak is a legrosszabb hete volt ez a 2008 as pénzügyi válság óta, mintegy 15 százalékot zuhant. Egyébként az olajcégek hosszú távon nagyon alulteljesítők, a többi ágazattól eltérően teljesen kimaradtak az utóbbi évtized részvénypiaci ralijából.

Rendkívüli OPEC-ülésről spekulál a piac az Erste Befektetési hírlevele szerint. A piacokon lévő pánikhangulat a nyersanyag piacokon is végigsöpört. A kereskedők körében terjed a pletyka, hogy már a jövő hét elején összeülnek Bécsben az OPEC tagállamok és döntenek napi egymillió hordó termeléscsökkentésről.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG