3p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 450,18 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 107 705,75 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 46,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: kedvező hangulatban emelkedés volt a budapesti tőzsdén, a nemzetközi piacok is emelkedtek. A vezető papírok közül csak a Mol árfolyama csökkent, a részvényre döntően az olajár hatott, az orosz energiaszektorra kivetett amerikai szankciók életbe lépése okán – vélekedett.

A kedvező nemzetközi hangulat az OTP-nél csapódott le, a bankpapír árfolyama 33 070 forinton zárt, ami új történelmi csúcsot jelent (a korábbi rekord 32 820 forint volt), és a forgalma is kiemelkedő volt, meghaladta a 27 milliárd forintot.

Az elemző szerint az látszik, hogy a befektetők az orosz-ukrán háború lezárásának közeledtére számítanak, vagy egy esetleges tűzszünet hatására elkezdik venni a régiós papírokat, az OTP-nek pedig jelentős kitettsége van, továbbá a Richtert is kedvezően érintette ez a várakozás. A Magyar Telekomról nem érkezett hír, az elmúlt napok csökkenő trendje megfordult – mondta a távközlési részvény drágulásáról.


Fotó: DepositPhotos.com

A Mol árfolyama 54 forinttal, 1,79 százalékkal 2964 forintra csökkent, 5,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 330 forinttal, 1,01 százalékkal 33 070 forintra erősödött, forgalmuk 27,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 52 forinttal, 3,03 százalékkal 1766 forintra nőtt, forgalma 2,3 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,31 százalékkal 9585 forintra esett, a részvények forgalma 9,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 10 391,82 ponton zárt hétfőn, ez 132,03 pontos, 1,29 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 0,05 százalék mínusszal, a frankfurti DAX-index 0,70 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 0,29 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,20 százalékkal emelkedett. Milánóban 0,85 százalékos veszteséggel, Madridban 1,09 százalékos nyereséggel zárult a kereskedés.

Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,39 százalékos, az S&P 500-as index 1,26 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 2,24 százalékos nyereséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,38 dollárral, 0,61 százalékkal 62,32 dollárra emelkedett.

Az arany határidős jegyzése 4132,60 dolláron állt unciánként, 0,40 százalékos (16,60 dolláros) erősödéssel.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, decemberi jegyzésében 1,43 százalékkal csökkent az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 29,76 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 34,99 eurón, egy éve 42,16 eurón, két éve 43,51 eurón zárt. (MTI)

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG