3p
A korábban több jó hír ellenére is helyben topogó Richter megállíthatatlannak látszik, naponta új és új történelmi rekordot állít be. A dollár megint erősödik, a 295 forintot is megközelítette. Az európai tőzsdék annyit emelkedtek ma, mint amennyit tegnap zuhantak, jól teljesítettek az autógyárak.
A BÉT csengője, fotó: BÉT

A BUX index 0,9 százalékkal emelkedett szerdán, ami főleg a Richter jó teljesítményének köszönhető. A napok óta emelkedő gyógyszerrészvény most 2,6 százalékkal ment fel, 5440-re, napon belüli rekordja 5450 forint volt. Az új cariprazine gyógyszerrel kapcsolatos pozitív fejlemények és a jó gyorsjelentés után pár hétig még nem akaródzott megindulnia a részvénynek, de az utóbbi időben kirobbanó formában van.

A bankadó a korábban vártnál valamivel jobban csökkenhet, ez az OTP nyereségében részvényenként mintegy 20 forintot jelenthet – írta az Erste Befektetési Zrt. hírlevele. A részvény ennek ellenére ma stagnált, 6030 forint volt, sőt a nap nagy részében a hatezres határ alatt járt.

A Mol 1,2 százalékkal emelkedett, a Magyar Telekom 0,7 százalékkal esett. A KBC Equitas szerint a Mol az egyik legolcsóbb európai olajcég. „A vállalat papírjai szélsőségesnek mondható diszkonttal forognak a szektortársakhoz képest, amiből idővel véleményünk szerint sokat le fog dolgozni a Mol a részvényár emelkedésén keresztül” – írják. A technikai kép azonban nem ad határozott jelet, ezért a brókercég kivár a vételi jelzéssel.

További árfolyamok>>>>>>>

A forint stabil volt az euróhoz képest, a hónapok óta tartott 309-316 forintos sáv közepe táján, 312,20 körül forgott. A dollár viszont megint megdrágult, az euróhoz képest 1,06 alá is beesett, igaz, később korrigált. A dollár/forint pedig a 295-öt is megközelítette.

Európában nagyjából annyit emelkedtek az indexek, mint amennyit egy nappal korábban estek, a DAX kettő, a CAC-40 1,5, az FTSE-100 1,0 százalékkal ment fel. Mérséklődött a közel-keleti helyzet miatti aggodalom, az orosz gép keddi lelövése miatti félelem. Jól mentek az autógyárak részvényei, de a Lufthansa is drágult, miután elmarad a legújabb sztrájk.

Az USA-ban egy egész sor makroadat jött ki, mivel holnap ünnepnap, alapvetően kedvezőek. A munkanélküliség a vártnál alacsonyabb lett, némileg bővültek a lakossági költések is. Emelkedtek a gigafúzióra készülő gyógyszergyárak, a Pfizer és az Allergan árfolyamai, öt százalékos pluszban volt a Tesla. Az S&P 0,2, a Nasdaq 0,4 százalékos pluszban volt kevéssel hat után.

További árfolyamok>>>>>>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42410 42410 43400 -0,59% 42410 42430 9 366 762 640 HUF 2026-11-05 15:51:02
MOL 4980 4954 5090 -2,35% 4974 4980 3 882 619 012 HUF 2026-11-05 15:51:07
MTELEKOM 2876 2870 2938 -1,51% 2870 2872 874 204 682 HUF 2026-11-05 15:49:39
RICHTER 12920 12850 13000 +0,16% 12910 12920 633 674 790 HUF 2026-11-05 15:49:39
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG