2p
Csak a nyereség 161 milliárd dollár lett.

A szaúdi olajipari óriáscég, az Aramco bejelentette, hogy a 2022-es évben 161,1 milliárd dolláros rekordnyereséget ért el, amihez hozzájárult az energiaárak emelkedése és az értékesítés nagyobb volumene is. Ez 46,5 százalékos növekedést jelent az állami tulajdonú vállalat számára a tavalyi évhez képest.

Árfolyam

A Saudi Aramco ezzel csatlakozott a többi nagy olajvállalathoz, amelyek korábban rendre rekordnyereségről számoltak be, miután az energiaárak megugrottak Oroszország Ukrajna elleni invázióját követően. Az amerikai Exxon Mobil 55,7 milliárd dolláros, a brit Shell pedig 40 milliárd dolláros nyereségről számolt be.

Az Aramco emellett 19,5 milliárd dolláros osztalék fizetését hírdetette meg a 2022 október-decemberi negyedévre, amelyet az idei első negyedévben fizetnek ki. Ennek az osztalékösszegnek a nagy része a szaúd-arábiai kormányhoz kerül, amely a vállalat részvényeinek közel 95 százalékát birtokolja. Korábban az 5 százalékos tulajdonrész eladása a világ egyik legnagyobb részvénykibocsátási ügylete volt.

A Brent nyersolaj, az irányadó olajár jelenleg hordónként 82 dollár körül mozog, így idén vélhetőleg visszaesik az energiacégek profitja, hiszen tavaly márciusa és júniusa között jóval magasabb értéken forgott az energiahordozó a tőzsdén, az ár akkor meghaladta a hordónkénti 120 dollárt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40430 40250 41390 -1,87% 40430 40450 13 991 296 300 HUF 2026-11-06 13:02:21
MOL 4860 4812 4980 -2,45% 4854 4858 2 154 401 676 HUF 2026-11-06 13:02:18
MTELEKOM 2908 2822 2912 +1,32% 2904 2908 827 274 034 HUF 2026-11-06 13:02:28
RICHTER 12910 12820 12980 -0,46% 12870 12910 898 943 920 HUF 2026-11-06 13:02:18
OPUS 207 200 208 +3,49% 205 207 51 236 942 HUF 2026-11-06 12:49:07
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG