3p
Új csúcson a BUX index, ismét nagyot emelkednek a tőzsdék az EU-ban és az USA-ban egyaránt. A húzóerőt most főleg a Mol jelentette. Az egyik nagy brókercég sok jót leírt az OTP kilátásairól, de az általa számított reális érték már nem sokkal van a jelenlegi árfolyam felett, így kétséges, érdemes-e még venni a részvényt.

Megkezdődött az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ülése, a kamatemelés, amelyet biztosra vesznek, szerda estére várható. Nem is annyira a döntés, hanem inkább annak kísérő szövege izgatja a befektetőket, amelyből esetleg a folytatásra lehet majd következtetni. Németországban a ZEW konjunktúra-index valamivel a várakozások alatt alakult, erre azonban fittyet hánytak a tőzsdék.

Európában megint gyönyörűen emelkedtek az indexek, a német DAX és a francia CAC 0,9-0,9 százalékkal, a brit FTSE 100 1,2 százalékkal. Remekelt az olasz és a spanyol tőzsde. Az USA-ban kevéssel hat után az S&P 500 index 0,7, a Nasdaq indexe 1,2, a Dow Jones ipari átlag 0,6 százalékos emelkedésnél tart. Mivel a várható kamatemelést már beárazta a piac, holnapra sem várnak nagyobb turbulenciákat, erre utal a VIX volatilitás-index viszonylag alacsony szintje is.

Hitelezési fordulat az OTP-nél?

Nálunk a BUX index szintén jó formában volt, 30 938,13 pontos értéke új csúcs. A Mol 1,7 százalékkal 19 455 forintra, az OTP 0,9 százalékkal 8197-re, a Richter 1,1 százalékkal 6044 forintra emelkedett. A Telekom záróára maradt 489 forint. A forint kissé erősödött, a 314,30 forintos esti euróár húsz forinttal alacsonyabb a hétfőinél. Délután azonban volt 314,70 is az árfolyam, és egész nap nem ment 314 alá.

Jön a hitelezési fordulat az OTP-nél – írja a KBC Equitas. A bank eredményessége így tovább javulhat. A fundamentumok jelenleg erősek, így nem kizárt, hogy az árfolyam még magasabbra kapaszkodik. De kockázatok is vannak, mint a zsugorodó kamatmarzs és a céltartalékolás nagy ütemű esése.

Lassul az olajár emelkedése

A részvény reális értéke a brókercég szerint 8600 forint közelében lehet, ám hozzáteszik, nem biztos, hogy ez a felértékelődési potenciál elegendő a kockázatokkal szemben. (Ez a megjegyzés kis híján felér azzal, mintha eladásra javasolnák a részvényt vagy legalábbis lebeszélnének a vételéről.)

A kőolaj ismét emelkedett nap közben, amiben szerepe lehetett az IEA új jelentésének is. Ebben azt jósolták, hogy jövőre az első félévben az OPEC-megállapodás nyomán a kőolaj iránti kereslet meghaladja majd a kínálatot. A fekete arany árfolyama volt feljebb is, de estére már csak 0,2-0,3 százalékos pluszban járt, a WTI 53,0, a Brent 55,80 dollár. A nemesfémek ára esik.

Kilőtt az Unicredit

Az olasz bankok megint nagy árfolyammozgásokat produkáltak, az Unicredit tőkeemeléséről szóló hírek miatt a részvény 16 százalékkal száguldott. A Commerzbanknak a korábbinál alacsonyabb tőkekövetelményt írt elő az EKB, de a papír esett. A Monsanto részvényesei zöld utat adtak annak, hogy a cégüket felvásárolja a Bayer.

A Goldman Sachs véleménye szerint 2017 első negyedévében az amerikai kitermelők 800 000 hordóval növelhetik kibocsátásukat éves szinten, ha a WTI 55 dollár közelében marad – írja az Equilor blogja. Ez megállíthatja az olajár emelkedését.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG