4p
Ma ismét esnek a tőzsdék a vírusfrontról érkező ijesztő statisztikák miatt. Az olaj után a gázárakat is lefelé nyomja a vírusválság, az egyébként is gyenge piacnak ez adta meg a kegyelemdöfést. Az OMV vezére ítéletidőért fohászkodik. Szijjártó Péter külügyminiszter arról beszélt, hogy Magyarország fekete-tengeri gázzal diverzifikálhatná beszerzéseit.

Ma megint rossz a hangulat a világ tőzsdéin a vírusválság miatt, az európai és amerikai indexek többsége 0,1-0,5 százalékos mínuszban van. A forint újabb negatív történelmi rekordot döntött, 339,26 is volt az euró. A BUX 0,8 százalékkal emelkedett, az OTP és a Richter húzta.

Szélsőségesen hideg időjárásra lenne szüksége cégének a nyereség növelése érdekében a történelmileg alacsony földgázárak miatt – mondta az OMV osztrák energiakonszern vezérigazgatója csütörtökön. “Őszintén szólva, ha lehetne egy kívánságom, jeges hóvihart szeretnék a gázárak érdekében” – mondta Rainer Seele a CNBC műsorában csütörtökön a Reuters szerint.

Ezt nem sokkal azután jelentette ki, hogy az olaj- és gázipari csoport elismerte, az alacsonyabb árak 2019 utolsó három hónapjában nyomást gyakoroltak az üzletágra. Ez egyébként az iparág egészére jellemző tendencia. Az OMV árfolyama Bécsben a novemberi 55 euróról mára 44 euró közelébe süllyedt. (Egy év alatt viszont csak két százalékkal esett a részvény.)

30 százalékos esés egy év alatt

A földgázárak pénteken körülbelül 1,86 dollár/MMBtu (millió brit hőegység) szintre estek az európai szakad kereskedelemben. Az ár így csaknem 30 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, és 2020 eleje óta csaknem 15 százalékkal csökkent. Az S&P Global Platts által szolgáltatott adatok szerint Ázsiában a cseppfolyósított földgáz (LNG) japán és koreai referenciaértéke (JKM) csütörtökön minden idők legalacsonyabb szintjére, 3,00 dollárra zuhant.

Olcsó az amerikai import

A JKM árfolyama is már az év kezdete óta esett drasztikusan, a globálisan magas készletek, az Észak-Ázsiában tapasztalt átlagosnál melegebb tél és a folyamatosan növekvő kínálat következtében. Különösen az USA Mexikói-öbölben véghezvitt új projektjei növelik a kínálatot. (Alighanem újabb földgáz-cseppfolyósító berendezésekről, kikötőkről lehet szó – a szerk.)

Kínában ráadásul a gyorsan terjedő koronavírus miatt is csökkenhet a kereslet, ez is súlyosbította a gázárakra nehezedő nyomást. A Kínai Nemzeti Tengeri Olajvállalat (CNOOC) csütörtökön bejelentette, hogy legalább három szállító részéről felfüggeszti a szállításokat – közölte a Reuters. Kína a világ második legnagyobb LNG-importőre. Az USA-ban a földgáz 2016 eleje óta nem látott olcsóságnak örvend.

A vírus csak katalizátor

A koronavírus kitörése alapvetően nem változtatja meg az LNG-piacot, mert az már korábban is gyenge volt – idéztek egy elemzőt az S&P Global Platts cégtől. A koronavírus terjedése csak katalizátorként szolgált a történelmi árcsökkenéshez, „és megteremti a feltételeket annak hosszabb ideig tartó fennmaradására”.

Pénteki adatok szerint 31 161 vírusfertőzéses esetet jelentettek be eddig Kínában, 636 végződött eddig halállal. A WHO a járványt nemrég globális egészségügyi veszélyhelyzetnek nyilvánította. Felmerült, hogy az OPEC közbelépésére is szükség lehet az olajárak további esésének megakadályozására.

Mit mutatnak a grafikonok?

“Soha nem látott mélypontra omlott Ázsiában a cseppfolyós gáz egységára, az évekkel ezelőtti 20 dollárról 3-ra, köszönhetően elsősorban a megnövekedett amerikai palagáz-kitermelésnek, az enyhe télnek és a visszaeső kínai keresletnek. Ez meggyorsíthatja akár az ázsiai szenes erőművek átállását sokkal tisztább gázra. Hála neked összenyitott globális piacok, belefulladunk az olcsó energiába” – írta Vakmajom (a Hold Alapkezelő menedzsere) a Facebook-on.

Gázár-jegyzés az Egyesült Kiirályságban (font). (Tradingview.com)

Az ott mellékelt grafikon szerint 2012-2014 körül 18-20 dollár körül volt Ázsiában a földgáz ára. A fenti grafikonon látható földgáz-kontraktust pedig az Egyesült Királyságban jegyzik, látható, hogy az ára 2009 óta nem volt ilyen alacsony szinten, mint most. (Angol fontban.) Hosszabb ideig pedig csak 2003-ban és azelőtt, ami az eltelt időszak inflációja miatt valójában még nagyobb olcsóságot sugall a jelenre nézve.

Amerikai gázt Magyarországnak?

Az YCharts “Európai Uniós Import Gázár” lenti ábrája pedig a tavaly nyárihoz hasonlóan alacsony gázárakat jelez. (Erről annak idején itt írtunk.)

Közben Szijjártó Péter külügyminiszter arról beszélt, hogy Magyarország fekete-tengeri gázzal diverzifikálhatná beszerzéseit. Ebben az amerikaiak tudnának segíteni, az ExxonMobil kiépíthetné a Fekete-tengeren a Domino-1 gázmezőt. Erről a magyar miniszter Rick Perry amerikai energiaügyi miniszterrel tárgyalt.

Európai import gázár. (YCharts.com)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG