2p
Mozgalmas hete volt az OTP-nek, és csak részben a Kúria Kásler kontra OTP pere miatt.

A tőzsde részvényindexe, a BUX egy hét alatt 0,51 százalékkal 97,1 ponttal emelkedett, pénteken záráskor 19 065,33 ponton állt. A heti forgalom 49 milliárd forintra esett az előző heti 49,8 milliárd forinthoz képest.

Hétfő délelőtt nagy forgalom mellett jelentős árfolyam-emelkedés volt a BÉT-en, amely leginkább az OTP-nek volt köszönhető. Az amerikai nyitás elrontotta a hangulatot, de még így is több mint 300 ponttal volt pluszban a BUX az előző heti záráshoz képest. Kedden tovább emelkedett a forgalom, 13,1 milliárd forinttal beállította a heti csúcsot. A BUX ugyanakkor 170 pontot esett. Az OTP árfolyamára negatívan hatott a Kúriának a Kásler kontra OTP perben hozott keddi döntése, így a bankpapír árfolyama száz forintot esett. Szerdán csökkent a forgalom, esett a BUX is. A vezető részvények - az erősödő Magyar Telekom kivételével - gyengültek az előző napi záráshoz képest. A legaktívabb részvény az OTP volt, de így is esett 30 forintot az árfolyama. Csütörtökön a nap elejét a kivárás jellemezte, a piacok az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülését várták. A döntés után kezdetben emelkedett a magyar tőzsde indexe, a nap végén viszont visszatért a kereskedés az előző napok kerékvágásába. Vagyis tovább csökkent a forgalom és esett a BUX is. Pénteken 7 milliárd alá esett a forgalom, viszont 19 ezer pont fölé tornázta magát a BUX. A nemzetközi tőzsdéket és a BÉT-et is alapvetően az a bejelentés befolyásolta, hogy májusban nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban. Magyar vállalati hír nem került forgalomba ezen a napon.

Az OTP a múlt héten 67 forinttal, 1,41 százalékkal, 4693 forintra esett. A Mol-részvények ára 5 forinttal, 0,04 százalékkal 12 955 forintra erősödött. A Magyar Telekom árfolyama 17 forinttal, 5,36 százalékkal növekedett, 334 forintra. A Richter-papírok értéke 170 forinttal, 4,03 százalékkal 4045 forintra mérséklődött.

 

 

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG