2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,11 pontos, 1,08 százalékos emelkedéssel, 41 292,35 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta:

szerdán a Budapesti Értéktőzsde jól teljesített az európai tőzsdékhez képest, forgalma alacsony volt.

Kiemelte, az emelkedést az OTP vezette, a Richter árfolyama korrigálta a keddi esését. Az OTP árfolyamát segítette az elemzői várakozásoknál jobb ipari termelési adat, illetve az, hogy nemsokára lezárulhat a bank szlovén akvizíciója, és ezzel az OTP Szlovéniában piacvezetővé válhat.

Hozzátette, a nemzetközi hangulat szerda reggel még pesszimista volt a tőzsdéken, a trend a kereskedési nap végére megfordult, a befektetők az amerikai jegybank (Fed) kiadványában, a bézs könyvben megjelenő információkra várnak.

A Mol 16 forinttal, 0,59 százalékkal 2684 forintra csökkent, 784,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 244 forinttal, 2,89 százalékkal 8680 forintra erősödött, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,15 százalékkal 323 forintra esett, forgalma 39,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,63 százalékkal 7790 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3806,85 ponton zárt szerdán, ez 7,21 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Ami pedig a forintot illeti, a magyar fizetőeszköz kora reggel még a 404-es szint felett járt az euróval szemben. Napközben azonban jócskán erősödött: este már "csak" mintegy 396 forintot kellett adni egy euróért a nemzetközi piacokon.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45320 45010 46150 -1,11% 45320 45330 10 844 617 160 HUF 2026-09-24 15:54:19
MOL 5225 5125 5240 +0,58% 5225 5230 1 853 060 750 HUF 2026-09-24 15:54:22
MTELEKOM 2546 2530 2552 +0,16% 2544 2546 535 436 482 HUF 2026-09-24 15:54:33
RICHTER 12650 12530 12680 -0,16% 12620 12650 258 301 000 HUF 2026-09-24 15:52:14
OPUS 285 283 294 -2,40% 282 285 9 363 170 HUF 2026-09-24 15:41:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett Amerikának, amit odahaza látnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:07
Megint a pénzzel szavaztak a kapitalisták, így zártak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
Dala Gábor - Imre Lőrinc | 2026. szeptember 24. 05:51
Hozzájárul a globális hozamemelkedéshez, hogy a legnagyobb amerikai technológiai cégek dollármilliárdokat költenek el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra – erről is beszéltek a Hold Alapkezelő portfóliókezelői a Privátbankárnak adott interjúban. Bár még nem jelenthető ki biztosan, hogy az AI-nagyágyúk egyre masszívabb hitelfelvétele rendszerszintű kockázatot jelent, de a múltból kiindulva vannak aggasztó jelek. Ifkovics Ábrahám és Hadnagy Milán hozzátették: mivel az Egyesült Államok viszi el a legtöbb fókuszt a részvénypiacokon, ott a legnehezebb megtalálni a kiugró sikersztorikat. Miközben Európa és a régiónk is hemzseg a jó vételi lehetőségektől.
Részvény / Deviza / Áru Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:21
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Jó napja volt a Molnak, felülteljesített a BUX
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 659,49 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 152 002,25 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az olaj, mínuszban indítottak az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:59
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemás napja van a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG