2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Átlagon felüli volt a forgalom csütörtökön. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1335,27 pontos, 1,29 százalékos emelkedéssel, 104 462,87 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 15,2 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, kifejezetten jó hangulatban zajlott a kereskedés a BÉT-en, ahol átlagon felüli forgalom mellett, a nemzetközi piacokhoz képest felülteljesített a BUX.

A forgalom döntő része – a megszokott módon – az OTP-hez köthető, amelynek árfolyama a legnagyobb mértékben emelkedett a vezető részvények közül. Az elemző szerint a BÉT-en tapasztalt jó hangulat azzal magyarázható, hogy a csütörtöki Közgazdász-vándorgyűlésen megszólalt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is, akik beszédeikben a stabilitásra fókuszáltak.

  • A Mol 36 forinttal, 1,25 százalékkal 2924 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 530 forinttal, 1,76 százalékkal 30 630 forintra nőtt, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki. A
  • Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 0,95 százalékkal 1910 forintra emelkedett, forgalma 410,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,97 százalékkal 10 430 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el. 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45830 45700 46290 -0,04% 0 0 12 288 681 660 HUF 2026-09-23 17:05:07
MOL 5195 5100 5195 +1,66% 0 0 2 245 913 955 HUF 2026-09-23 17:07:45
MTELEKOM 2542 2540 2556 -0,24% 0 0 628 958 272 HUF 2026-09-23 17:10:50
RICHTER 12670 12520 12750 +0,56% 0 0 1 162 302 360 HUF 2026-09-23 17:13:46
OPUS 292 286 292 +0,69% 0 0 62 624 503 HUF 2026-09-23 17:05:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jó napja volt a Molnak, felülteljesített a BUX
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 659,49 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 152 002,25 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az olaj, mínuszban indítottak az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:59
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemás napja van a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Ma mindenkinek jó napja van eddig a tőzsdén, forognak a milliárdok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 12:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Drámai a csend Amerika egén, óriási összeg szakadhat erre a cégre
Czwick Dávid | 2026. szeptember 23. 10:11
Pénznyomdává válhat a hurrikán nélkül maradt Amerikában az egyik tőzsdén lévő cég, melynek profitja, és papírjainak ára is az egekbe szökhet. Ami a klímakutatóknak vészjósló rejtély, az a tőzsdei befektetőknek igazi aranybánya lehet. Az idei hurrikánszezonban a várakozásokkal ellentétben elmaradtak a pusztító hurrikánok, a drámai csend Amerika egén pedig azt jelenti, hogy a legnagyobb tőzsdén lévő biztosítótársaságoknak szinte alig kellett kártérítéseket kifizetniük. A kieső kárigények miatt valóságos pénzeső várhat a részvényesekre, ha az idényből hátralévő kevés időben minden így marad. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén, de várható fordulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 09:48
Pozitív korrekció várható szerdán a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Fekvőtámasszal kezdte a napot a forint, erősebb is lett tőle
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 07:58
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 06:22
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lehet, hogy rémálmai lesznek a forintnak ilyen nap után
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:41
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedd kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem sírja vissza ezt a napot a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 17:37
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1653,87 pontos, 1,08 százalékos csökkenéssel 151 342,76 ponton zárt kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG