3p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,51 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel, 99 157,11 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével jelentős erősödéssel fejezték be a kereskedést az előző napi záráshoz képest. Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a forintpiacon uralkodó pozitív hangulat piacmozgató hatással volt a tőzsdére is, a magyar fizetőeszköz az euróval szemben közel egyéves csúcson járt. A Mol, a Magyar Telekom és az OTP is erős napot zárt, de a Richter árfolyamvesztesége miatt a BUX az európai börzékhez képest alulteljesítő volt.

A Mol 52 forinttal, 1,93 százalékkal 2750 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 0,98 százalékkal 28 970 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 36 forinttal, 2,03 százalékkal 1810 forintra emelkedett, forgalma 464,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 275 forinttal, 2,72 százalékkal 9835 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9269,43 ponton zárt szerdán, ez 93,51 pontos, 1 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Emelkedéssel zárta a szerdát
Emelkedéssel zárta a szerdát
Fotó: MTI

Nyugat-Európa is emelkedéssel zárt

A londoni FTSE-100 mutató 1,12 százalék, a frankfurti DAX-index 1,13 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 1,07 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,99 százalékkal emelkedett. Milánóban 0,84 százalékos, Madridban 0,31 százalékos nyereséggel zárult a kereskedés.

Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,25 százalékos, az S&P 500-as index 0,05 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,10 százalékos nyereséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,39 dollárral, 0,59 százalékkal, 65,64 dollárra csökkent a nagyobb globális kínálat kilátásainak hatására. Az arany határidős jegyzése 3886,95 dolláron állt unciánként, 0,36 százalékos (13,75 dolláros) erősödéssel; a nemesfém ára újabb történelmi csúcsot ért el szerdán.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, novemberi jegyzésében 0,44 százalékkal emelkedett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 31,55 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 35,68 eurón, egy éve 38,56 eurón, két éve 43,59 eurón zárt. (MTI)

Árfolyam

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46120 45750 46280 +0,37% 46090 46120 4 541 505 780 HUF 2026-07-01 15:41:16
MOL 3750 3708 3778 +1,35% 3746 3750 954 174 504 HUF 2026-07-01 15:42:25
MTELEKOM 2644 2624 2666 -0,23% 2640 2646 564 397 542 HUF 2026-07-01 15:42:33
RICHTER 12090 12070 12230 +0,33% 12080 12100 317 393 930 HUF 2026-07-01 15:39:37
OPUS 360 355 367 +0,42% 360 362 23 402 982 HUF 2026-07-01 15:41:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lassan, de biztosan felfelé tart a BUX
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:53
A blue chipek vegyesen teljesítenek. 
Részvény / Deviza / Áru Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
Eidenpenz József | 2026. július 1. 14:19
Július 1-től életbe léptek az Európai Uniós kriptovaluta-jogszabály rendelkezései, aminek következményeként több nagy globális kriptotőzsde felfüggeszti egyes szolgáltatásait a régiónkban. Az ügyfelek értékei kivonhatók, de új tőkét nem lehet elhelyezni ezeken a helyeken. Vannak viszont a listán engedélyezett cégek is.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Mol a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,67 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:22
Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 810,22 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 139 892,19 ponton, új történelmi csúcson zárt.
Részvény / Deviza / Áru Bronzérem jár a forintnak az erősödésért
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:00
 Összességében majdnem 8 százalékkal erősödött a januári szintekhez képest a forint az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Ennyibe kerül most egy euró
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:45
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 06:49
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lendületben az európai részvénypiac, jelentős indexemelkedéssel zártak a kontinens tőzsdéi
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:20
A részvénypiacokat elsősorban a technológiai papírok erősödése támogatta.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG