2p

Felülteljesített a BUX.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 533,78 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 51 602,58 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A nemzetközi hangulat is kedvező volt (Fotó: BET)
A nemzetközi hangulat is kedvező volt (Fotó: BET)

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy európai összehasonlításban felülteljesített a BUX-index. A jó nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően erősödtek a vezető részvények, amelyek közül az OTP vezette az emelkedést. Amerikában pénteken teszik közzé a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak számát, ami hosszú távon meghatározza az amerikai monetáris politikát, ez pedig kihathat a forintra és a magyar eszközökre is.

  • A Mol 22 forinttal, 0,92 százalékkal 2420 forintra erősödött, 3,0 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 265 forinttal, 1,52 százalékkal 17 740 forintra nőtt, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,34 százalékkal 436,50 forintra emelkedett, forgalma 212,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,64 százalékkal 8715 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41170 40250 41180 +2,54% 41150 41170 3 153 048 870 HUF 2026-06-11 12:53:07
MOL 3918 3904 3990 +3,11% 3912 3918 1 466 243 974 HUF 2026-06-11 12:53:25
MTELEKOM 2702 2672 2702 -0,22% 2700 2702 421 934 820 HUF 2026-06-11 12:49:44
RICHTER 11680 11650 11850 -1,18% 11680 11700 254 500 450 HUF 2026-06-11 12:49:17
OPUS 372 372 400 -6,53% 372 374 15 315 426 HUF 2026-06-11 12:49:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is visszapattant a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:56
A Mol-árfolyam többet erősödött délelőtt, mint amennyit szerdán egész nap veszített az értékéből.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX és társai: bedöntik a piacokat, vagy még nagyobb mánia következik?
Eidenpenz József | 2026. június 11. 10:24
A mesterségesintelligencia-részvények olyan tempóban száguldottak, ami egy hatalmas, kipukkadni készülő lufi körvonalait sejtetik, de a hívek szerint ez csupán egy hosszú, strukturális AI-forradalom első felvonása. Hogyan lehet ennek vége? A SpaceX és a többi gigakibocsátás elszívhatja a tőkét, mégis okozhat újabb orbitális szakaszt.
Részvény / Deviza / Áru Korrigálhat a Mol a tőzsdén a szerdai esés után
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:01
Az OTP és a Mol részvényeinek értéke egyaránt csökkent szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Több forintot kaphat az eurójáért csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:07
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, az euró már 356 felett jár.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az amerikai részvényindexek szerdán
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 06:31
Legnagyobb mértékben a techrészvények értéke csökkent, közel 2 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:31
Vegyesen alakult, alig változott szerdán a magyar fizetőeszköz árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoltan zárt be szerdán este a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a magyar tőzsdén nem süt a nap
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:48
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
Részvény / Deviza / Áru Úgy tűnik, nem fogja visszasírni a BÉT a mai napot
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:22
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,82 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru BUX-rekord júniusban? Az OTP lehet a főszereplő
Bukta Gábor | 2026. június 10. 10:44
A Concorde Értékpapír Zrt. várakozásai szerint a BUX index júniusban új történelmi csúcsot érhet el. Ez önmagában nem meglepő, hiszen az index már közel jár a csúcshoz – inkább az irányt és a mozgatórugókat szeretnék előrejelezni. A raliban a vezető szerepet az OTP-bankrészvény játszhatja. A Concorde elemzési üzletágvezetőjének cikke.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG