2p
Elemzők arra számítanak, hogy pluszban nyithatnak ma a vezető európai értéktőzsdék irányadó indexei.

A londoni Capital Spreads elemző cég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 32-36 pontos, 0,6 százalékos, a frankfurti DAX-30 40-45 pontos, 0,4 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 15-18 pontos, 0,4 százalékos pluszban indíthatja a kereskedést.

Az IG Markets a Dow Jones hírügynökségnek a londoni FTSE-100 indexre 34 pontos, a DAX-indexre 45 pontos, a CAC-40 indexre pedig 15 pontos emelkedést jelzett előre.

Erre figyelnek a befektetők

A makrogazdasági naptárból kiemelkedik kedd. A Nemzetközi Valutaalap Pekingben nyilvánosságra hozta 2015-ös világgazdasági előrejelzését, a kínai statisztikai hivatal pedig közzétette a 2014. negyedik negyedévi GDP-növekedési adatokat. A német ZEW gazdaságkutató intézet délelőtt hozza nyilvánosságra januári német és euróövezeti gazdasági hangulatindexét. 

A befektetők figyelme azonban alapvetően továbbra is arra irányul, hogy az Európai Központi Bank csütörtökön bejelenti a mennyiségi enyhítés megkezdését. Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy kiábrándulás lehet a vége, ha az enyhítés kisebb lesz a korábban reméltnél, és az EKB az állampapír-vásárlás nagyját a nemzeti központi bankok döntésére bízza, amint az utóbbi napokban már hírlett.

Így áll Ázsia

Ázsiában vegyesen alakultak a főbb tőzsdeindexek kedden. A kínai tőzsdeindexek, amelyek a pénzügyi szabályok szigorítása miatt hat és fél éve a legnagyobb egy napon belüli veszteséget szenvedték el hétfőn, emelkedésben állnak. A sanghaji Composite index 0,77, a hongkongi Hang Seng pedig 0,59 százalékos pluszt mutat. A tokiói Nikkei 20,7, a dél-koreai Kospi pedig 0,82 százalékos emelkedéssel, míg az ausztráliai S&P/ASX 200 minimális, 0,03 százalékos mínuszban zárt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG