2p

A Magyar Telekomon kívül minden vezető papír drágult.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 646,23 pontos, 1,67 százalékos emelkedéssel, 39 397,41 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 41,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor befektetési Zrt. elemzője részvénypiaci szempontból jó hírnek tekinti, hogy Magyarország kimaradhat az Oroszország elleni uniós olajembargóból, a BUX ugyanis valószínűleg emiatt emelkedett. A nemzetközi hangulat viszont kedvezőtlen, az európai tőzsdeindexek általában csökkenéssel zártak kedden - mondta Török Lajos.

Véleménye szerint a kibocsátók közül főképp a Mol nyerhet azzal, ha Magyarország továbbra is vásárolhat orosz olajat. Az embargóról szóló hírek mellett a kamatemelés nem is hatott igazán az árfolyamokra, a Magyar Nemzeti Bank döntése megfelelt az elemzők várakozásainak - tette hozzá.

  • A Mol 142 forinttal, 5,64 százalékkal 2658 forintra erősödött, 12,0 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 18 forinttal, 0,20 százalékkal 8818 forintra nőtt, forgalmuk 25,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,53 százalékkal 377 forintra csökkent, forgalma 117,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,49 százalékkal 7235 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 3846,47 ponton zárt kedden, ez 23,84 pontos, 0,62 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41650 41100 41890 +1,91% 0 0 20 534 784 660 HUF 2026-02-04 17:11:24
MOL 4110 3972 4128 +4,05% 0 0 7 330 659 780 HUF 2026-02-04 17:08:12
MTELEKOM 2025 2015 2060 -0,74% 0 0 1 105 325 035 HUF 2026-02-04 17:11:41
RICHTER 11490 11100 11580 +3,51% 0 0 5 480 016 110 HUF 2026-02-04 17:12:29
OPUS 550 545 555 0,00% 0 0 143 097 894 HUF 2026-02-04 17:05:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ennyit ér a forint csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:24
Friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Nem zárult vidáman a szerda a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:08
Fel is volt út, de inkább lefele mozogtak az árak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptovaluta, arany, OTP-részvény: így forgatják a pénzt a magyar politikusok
Herman Bernadett | 2026. február 5. 05:44
Seszták Miklósnak és Rogán Antalnak van a legnagyobb értékpapír-megtakarítása, Szijjártó Péter kedveli a warrantokat, Gelencsér Ferenc pedig kriptózik a magyar képviselők közül. Három ellenzéki politikus is van, aki a mai napig megtartotta a magán-nyugdíjpénztári számláját – derül ki a vagyonnyilatkozatokból. 
Részvény / Deviza / Áru Szerencsére a forint nem indult olvadásnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:25
Erősödött kissé a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéshez képest szerdán a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Újabb történelmi csúcson a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3027,44 pontos, 2,32 százalékos emelkedéssel, 133 311,70 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan kezdték a tengerentúli tőzsdék a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 16:03
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem lehet ok panaszra, a szépen hasítanak a vezető részvények
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagy napja van ma a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
Eidenpenz József | 2026. február 4. 11:41
Mennyi sansza van Orbán Viktornak választást nyerni, 43 vagy 49 százalék? Különböző fogadási oldalak más-más értékeket mutatnak, ami a kisbefektetőknek pénzkereseti, arbitrázslehetőséget jelenthet. Már ha nem Magyarországon élnek.
Részvény / Deviza / Áru Álmosan indult a nap a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,03 pontos emelkedéssel, 130 285,29 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG