2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az Opus érdekes tranzakciót hajtott végre, feltehetően ehhez húzták fel előtte az árat, az Appeninn pedig hűségesen követte, míg a Konzum kimaradt a raliból. Emelkedik a Mol, rossz állapotban a forint, nem úgy a cseh korona. Magasan az olajár, különösen a Brent típus.

Furcsának találtuk, hogy napok óta szakadatlanul emelkedik az Opus, miközben a nyári Konzum-őrületben meg sem mozdult, ugyanakkor most irreálisan nagyra, 100 milliárdosra nőtt a cég. Tegnap este a társaság bejelentette, hogy egy viszonylag furcsa alaptőkeemelést hajt végre abból a célból, hogy egyik adósságát az újonnan kibocsátott részvényekkel törlessze.

Opus, 5 nap

Vélhetően ehhez kapcsolódik az előző napok ralija, vagy azért, mert valaki amúgy is venni akart és így jól jött, hogy magas lesz az árfolyam a tőkeemeléshez, vagy csak terjedt a híre, hogy valami készül, és a közönség ettől ráugrott a papírra. Ma mindenesetre alábbhagyott az érdeklődés, a papír 4 százalék mínuszban van 320 forinton.

Az Opussal együtt emelkedett az Appeninn napokon át, most a tegnapi záróértékén, 602 forinton forog. A Konzum viszont teljesen kimaradt ebből a körből, 2300 forinton forog kis forgalommal.

A BUX szépen nyitott, de kissé visszaesett: lefordult az OTP, immár mínuszban jár. A Mol egy százalékkal erősödik 3212 forintig, a Richter és a Telekom alig mozdulnak.

Nagyon gyenge a forint: egy euróért 310,50-et kell adni. Sokkal jobb állapotban van a zloty és különösen a cseh korona, a forintnak is égető szüksége lenne az erősödésre, miután nem tudnak forintban olyan ütemben nőni a bérek, hogy euróban is elég magasak legyenek a munkaerőhiány csökkentéséhez. A csehek ezt felismerték, el is engedte a jegybank a koronát, hadd erősödjön.

Brent olaj

Az olaj ára viszonylag magasan van, különösen a Brent típusé, ami 58 dollár felett tartózkodik, míg a WTI valamivel több, mint 52 dollár.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39800 39670 40570 -0,25% 0 0 10 689 361 400 HUF 2026-05-22 17:14:50
MOL 3828 3792 3952 -2,40% 0 0 4 496 686 602 HUF 2026-05-22 17:05:03
MTELEKOM 2622 2600 2640 -0,68% 0 0 1 124 932 750 HUF 2026-05-22 17:09:38
RICHTER 12000 11970 12250 -0,25% 0 0 2 901 135 470 HUF 2026-05-22 17:14:22
OPUS 312 307 318 +0,65% 0 0 21 890 390 HUF 2026-05-22 17:05:02
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A tőzsdén hisznek a háború végében
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 08:46
Így zárták a hetet a New York-i tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Járt 360 felett is az euró, de estére olcsóbb lett, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 18:48
Erősödéssel zárt pénteken a forint az euróval szemben: a közel 359 forintos nyitás után este 358,54 forinton áll. A dollárral szemben is kisebb mértékben erősödött a magyar fizetőeszköz, a svájci frankhoz viszonyítva pedig gyengült.
Részvény / Deviza / Áru 130 ezer alatt zárt a BUX-index, estek a vezető részvények
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 17:59
Mind a négy vezető részvény mínusszal zárta a hét utolsó kereskedési napját, legnagyobb mértékben a Mol árfolyama csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen nyitott a New York-i tőzsde, az európai gázár pedig nagyot csökkent
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 17:01
Közel 4 százalékkal csökkent pénteken az európai gázár az irányadó holland gáztőzsdén. A New York-i tőzsdeindexek mindegyike 0,3 százalék körüli plusszal indította a hét utolsó kereskedési napját.
Részvény / Deviza / Áru A Mol húzza lefelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 15:53
Közel 2 százalékkal csökkent a Mol árfolyama pénteken délutánig, a BUX-index is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru A Mol húzza lefelé a mai kereskedési hangulatot
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 11:43
Félidőben a Mol tiszaújvárosi telephelyén történt robbanás húzza lefelé nemcsak az olajpapír, hanem a teljes hazai tőzsde teljesítményét.  
Részvény / Deviza / Áru Vigyázat! Hősök haltak érte, de a pénzének nem kell követnie őket
Czwick Dávid | 2026. május 22. 11:36
Szeszélyes, sőt akár veszélyesnek is nevezhető napok állnak a tőzsdézők előtt: az úgynevezett Memorial Day miatti hosszú hétvégén három napra teljesen leáll a kereskedés a tengerentúli piacokon. Ráadásul Pünkösd miatt Európa és a magyar befektetők is hatványozottan érintettek ebben a három napos időszakban. Az ünnepi időszak jelentősen megcsapolhatja azoknak a tárcáját és tőkéjét, akik a nyitott pozícióikat felelőtlenül magukra hagyják a zárva tartó piacokon. A hősök meghaltak a nemes célért, nem kell, hogy ez legyen a befektetett pénze sorsa is.
Részvény / Deviza / Áru Beszakadt a robbanás utáni pillanatokban a Mol árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 11:23
Nagy volt a riadalom a Tiszaújvárosban történt robbanás hírére.
Részvény / Deviza / Áru Rekordnyereséget produkált a Duna House
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 09:12
A Duna House csoport az idei első negyedévet rekord eredményekkel zárta. A tisztított adó- és kamatfizetés, illetve amortizáció előtti nyeresége 22 százalékkal emelkedett, 1,6 milliárd forintra. Az adózott profitja pedig 50 százalékkal száguldott felfelé, 900 millió forintra.
Részvény / Deviza / Áru Kegyelmi időszakban egyelőre a forint
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 07:56
Erősödött a forint reggelre az euróval és a dollárral szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A svájci frank ellenében viszont alig változott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG