2p

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 121,75 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 68 002,24 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BÉT nem zárt jó napot, mert bár a BUX csak enyhén csökkent, a nyugati tőzsdéken többnyire emelkedéssel fejeződött be a kereskedés. A visszaesést elsősorban az OTP gyengülése okozta, amit Szemán Péter az elmúlt napok erősödését követő korrekcióként értékelt.

Mínusszal zárult a hét
Mínusszal zárult a hét
Fotó: BÉT

A Mol 4 forinttal, 0,13 százalékkal 3022 forintra csökkent, 824,2 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 0,77 százalékkal 18 085 forintra esett, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,86 százalékkal 925 forintra gyengült, forgalma 268,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,65 százalékkal 9335 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6007,09 ponton zárt pénteken, ez 57,29 pontos, 0,96 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40330 40200 40920 -0,10% 40330 0 8 675 146 130 HUF 2026-06-09 17:08:18
MOL 3892 3892 3964 -1,12% 3892 0 1 786 076 346 HUF 2026-06-09 17:05:21
MTELEKOM 2736 2654 2736 +3,25% 0 2736 2 400 810 338 HUF 2026-06-09 17:06:01
RICHTER 11840 11840 12280 -2,47% 0 11840 3 218 642 660 HUF 2026-06-09 17:07:40
OPUS 398 381 398 -0,75% 0 398 110 630 651 HUF 2026-06-09 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Olcsóbb lett az arany és az olaj, így ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:04
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Repkednek a mínuszok a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A vezető részvények vegyesen teljesítettek eddig a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt   
Czwick Dávid | 2026. június 9. 11:48
Gyakorlatilag napokra lebénította a legfényesebb fémek piacát az a makroadat, amely még a múlt héten érkezett az Egyesült Államokból. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez jó időre átírta a forgatókönyveket. De mi vár most a befektetőkre? Végleg temethetjük a kövér nyereségeket és az újabb rekordokat? A piacon látszólag ismét elszálltak a kamatvágási remények, az újabb szigorítástól tartva pedig szignifikáns zuhanás bontakozott ki a nemesfémek szinte mindegyikénél.
Részvény / Deviza / Áru Így indult a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:22
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:26
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:35
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Zárásra is sikerült lenyomnia Európát a BUX-nak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,44 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 133 710,40 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Megtolták a technológiai cégek az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:52
Az irányadó New York-i tőzsdeindexek emelkedéssel nyitották a hétfői kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG